A salzburgi ügyészség azzal vádol egy takarítónőt, hogy szándékosan okozott kárt, miután nem kapott végleges szerződést – a nő tagadja a vádat.
Az ORF által közölt vádirat szerint nem hosszabbították meg a próbaidejét a 41 éves takarítónőnek Salzburgban tavaly: ezért az illető bosszúból a városi önkormányzatnak is helyet adó Mirabell-palota egyik irodájában kinyitott hétvégén egy vízcsapot és eldugaszolta a lefolyót. A kiömlő víz hétfő reggelig 170 ezer eurónyi kárt okozott az épületben, állítja az ügyészség és az ajtók nyitásához használt kártyák adatai alapján vádat emelt a nő ellen, aki tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el. A tárgyalást január végére tűzték ki.
Fotó: Tourismus Salzburg