Ausztriai táj télen: vonzó lehetőségek a turistáknak
Petra Nocker-Schwarzenbacher, az Osztrák Gazdasági Kamara (WKO) turizmusért felelős vezetője hozzátette: a mostani szezonban 60-70 százalékos kihasználtságot várnak, amely – ha beköszönt az igazi havazás – akár 75 és 80 százalék közelébe is felkúszhat.
Nem jönnek az oroszok
A turisztikai vezető beszélt az Oroszországból érkező turisták számának jelentős csökkenéséről is, amely leginkább a Tirol, Salzburg és Bécs környékét érinti. A WKO vezetője az orosz turisták idei elmaradásának okaként a gazdasági szankciókat, a válságot és a rubel leértékelődését nevezte meg. Elmondta továbbá: a kamara intézkedéseket és az erős németországi, illetve belföldi piacokra koncentráló turisztikai kampányt sürget, hogy az orosz turisták kiesésével keletkezett hiányt pótolni tudják az ágazatban.
A Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Iroda (Österreich Werbung) a téli szezonban 14 millió eurós hirdetési költést tervezett, leginkább a két legerősebb piacra, az osztrák és a német turistákra koncentrálva.
Az Osztrák Statisztikai Hivatal (Statistik Austria) adatai alapján idén január és szeptember között 4,5 százalékkal csökkent az orosz turisták Ausztriában töltött vendégéjszakáinak száma. Szeptemberben már 19 százalékos visszaesést mértek. Azonban a jó januári adatoknak köszönhetően az osztrák turizmus abban reménykedik, hogy a csökkenés húsz százalék alatt marad idén, de az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Iroda csaknem negyven százalékos visszaeséssel számol.
Mivel az orosz vendégek fele négy vagy ötcsillagos hotelben száll meg, leginkább a magasabb kategóriájú hotelek érzik meg a kisebb oroszországi forgalmat. Az Aeroflot, az orosz nemzeti légitársaság pedig törölte a heti közvetlen járatát Innsbruckba.
A Die Presse címû osztrák napilap által közölt felmérés szerint 2013-ban 513 ezer vendég érkezett Oroszországból Ausztriába, amely 7,8 százalékkal több volt, mint a 2012-es évben.
Nőtt a vendégéjszakák száma
Az Osztrák Statisztikai Hivatal legutóbbi felmérése alapján 2014 májusa és augusztusa között 0,8 százalékkal 50 millióra nőtt a vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest. Ez az eredmény 1995 óta a legmagasabb. A friss adatok szerint az egy évvel korábbihoz képest 10,8 százalékkal több amerikai, 8,7 százalékkal több lengyel és 7 százalékkal több magyar turistát fogadtak. A legtöbb turista, 18,3 millió Németországból érkezik az alpesi országba. Az Osztrák Gazdasági Kamara (Wirtschaftskamer Österreich) számai szerint a külföldi turisták 15 milliárd eurót költöttek el Ausztriában tavaly.