Az ORF szerint Alexander Schallenberg kancellár és Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter már csütörtökön Tirolba utaztak, ahol a tartományi vezetőkkel együtt arról döntenek, hogy általános, egész Ausztriára kiterjedő teljes zárást rendeljenek el, vagy Felső-Ausztrián és Salzburgon kívül (ezek a tartományok saját hatáskörben rendeltek el zárlatot saját területükre) a többi tartományban enyhébb intézkedéseket léptessenek érvénybe.
Az ORF sajtóértesülésekre hivatkozva arról ír, hogy már éjszaka születettek döntések, eszerint lehetséges az országos zárás hétfőtől, ami első lépésben 10 napig tart és további 10 napra meghosszabbítható. A részletekről délelőtt tartanak sajtótájékoztatót, a kiszivárgott rendelkezésekről itt lehet olvasni.
Az ORF azt is írta, hogy szó volt a kötelező oltásról is, elképzelhető, hogy Ausztria – az EU-ban elsőként bevezetheti azt – hogy valóban így lesz hogy valóban így lesz-e, az a hivatalos bejelentésből derül majd ki.
Az ORF előzetes összeállítása szerint a tartományok nincsenek egységes állásponton a zárásssal kapcsolatban.
Az eddigi információk Alsó-Ausztria, Tirol és Steiermark vezetői nem értenek egyet az országos lezárással. Günter Platter tiroli tartományi főnök azt mondta, hogy az átoltottsági arány a legfontosabb cél, továbbra is elutasítja az egységes zárást. Hermann Schützenhöfer steiermarki vezető a kötelező oltás mellett van, hasonlóan tiroli kollégájához. Attól tartanak ugyanis, hogy az újabb korlátozások kivégeznék a gazdaságot. Vorarlberg tartományi főnöke, aki elkapta a koronavírust, korábban az oltatlanok korlátozása ellen emelt szót.
Hans Peter Doskozil (Burgenland) szerint a történések a zárás irányába mutatnak. Michael Ludwig, Bécs polgármester szerint a főváros az eddig meghozott intézkedésekkel jól kezelte a járványt, azonban az országos tendenciáktól nem tudja elszigetelni magát. Emiatt országos intézkedésekre van szükség, amelyekkel csökkenteni lehet a találkozások, a személyes kontaktusok számát.