A bucsui határátkelő osztrák oldalán is ellenőrinek Fotó: Szendi Péter/Vas Népe
Burgenland tartományban Miklóshalma (Nickelsdorf), Sopronkeresztúr (Deutschkreutz), Csajta (Schachendorf), Köpcsény (Kittsee), Pomogy (Pamhagen), Rőtfalva (Rattersdorf) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) településeknél folyik a határellenőrzés. A belügyminisztérium egyelőre nem közölte, hogy miképpen fogja megváltoztatni az ellenőrzőpontokat azután, hogy a tartományban már szinte alig érkeznek migránsok.
Stájerországban Murafigye (Mureck), Sicheldorf és Bad Radkersburg környékén, valamint a karintiai Karavankák-alagút (Karawankentunnel) és Loibl-hágónál (Loibltunnel) is zajlott határellenőrzés.
Két nagy stájerországi befogadóközpont is várja az érkező embereket, az osztrák-szlovén határ mentén lévő Spielfelden sátrakat állítottak már fel. Csütörtök délutánig nem érkeztek menekültek Spielfeld, Bad Radkersburg és Mureck térségbe, az ide vezényelt 150 katona is csak pénteken kezdi meg szolgálatát. Munkájukat két helikopter is segíti majd.
Szerda reggeltől csütörtök reggelig 33-an nyújtott be menedékkérelmet Stájerországban, csütörtökön várhatóan ugyanennyien fognak még. Csütörtök délelőtt Salzburgba 170-en érkeztek Bécsből, 280-an Grazból, arról azonban nincsenek pontos információk, hogy autókkal hány menekültet hoztak el a városba.
Kilencven katona csütörtök este kezdi meg szolgálatát Salzburg tartományban, ők a rendőrség munkáját segítik majd. Húsz katona jelenleg a salzburgi pályaudvaron, tíz pedig a szükségszállásoknál segédkezik.
A salzburgi Schwarzenberg kaszárnyánál felállított sátrakat hamarosan konténerekre cserélik, összesen hetvenet telepítenek ide a jövő héten. A munkálatokat igyekeznek felgyorsítani a beköszönő hidegebb idő miatt. A konténerekben 250 férőhely lesz, a sátrakban jelenleg 160 menekültkérő kapott elhelyezést.
Egyszeri alkalomként jellemezte Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter, hogy napokig menekültek ezrei utazhattak Magyarországról Ausztrián keresztül.
Kapcsolatban vagyunk a horvát és a szlovén kormánnyal, és biztosítottak bennünket, hogy a schengeni egyezménynek megfelelően fognak eljárni – mondta a miniszter, hangsúlyozva: vissza kell térni a normális kerékvágásba, és minden tagállamnak teljesítenie kell kötelezettségeit, a schengeni és a dublini előírásoknak megfelelően. (MTI)