A felborult furgonban több mint harmincan utaztak, 24 sérültek meg a balesetben Fotó: ORF
Az ORF értesülései szerint a dobozos kisteherautó durrdefektet kapott, nekivágódott a két sávot elválasztó korlátnak, majd felborult. A kiérkező rendőrök és mentősök 32 menekültet szedtek össze, de elképzelhető, hogy többen utaztak a kocsiban, mert a migránsok szétszóródtak a környékén. Közülük 24-en sérültek meg, ezért több mentőautó, illetve egy helikopter is a helyszínre érkezett, a mentés idejére az A1-es autópálya Salzburg felé vezető sávját lezárták. Szerencsére a balesetet követő pillanatokban a furgon mögött haladó teherautók meg tudtak állni, így nem történt tragédia a karambol után.
A hatóságok nagy erőkkel keresik a sofőrt, aki elmenekült a helyszínre, kutyás egységeket és helikoptert is bevetettek a felkutatására. (ORF)
Macedónia rendkívüli állapotot hirdetett ki
A macedón kormány kihirdette a rendkívüli állapotot az ország déli és északi határsávjában a balkáni államba érkező migránstömegek miatt – jelentették be Szkopjéban csütörtökön. A szkopjei sajtó beszámolói szerint a macedón rendőrség a macedón-görög határszakaszon járőrözik, ahol megpróbálják megakadályozni a migránsokat abban, hogy bejussanak az országba. A tudósítások szerint legalább háromezer migráns rekedt a határsávban, mert nem sikerült átjutniuk Macedóniába. A napokban újabb, jelentős mértékű migránshullámra számítanak, a görög szigetekről (Kószról, Kálimnoszról, Leroszról és Leszboszról) ugyanis több ezren indultak útnak a szárazföld felé.
Ivo Kotevszki rendőrségi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a déli határon, illetve az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon az egyre nagyobb a nyomás, ezért hatékonyabbá kell tenni a határvédelmet. Hozzátette, hogy a déli határszakaszon hamarosan a katonaságot is bevetik, ezzel növekedhet az ott lakók biztonságérzete, és azok számára is hatékonyabb segítséget tudnak majd nyújtani, akik menedéket kérnének az országban.
Nikola Gruevszki macedón kormányfő a rendkívüli állapot kihirdetésével kapcsolatban elmondta: a rendelkezéstől a helyzet javulását várja a kormány. A migránskérdés kezelése nemcsak Macedónia, hanem Európa feladata is – mondta a miniszterelnök a Vesti.mk hírportál beszámolója szerint. Hozzátette, hogy országának nincs kapacitása arra, hogy ellássa és segítse a naponta az országba érkező mintegy kétezer migránst. Hamarosan tovább nő a számuk, napi 3-4 ezerre – fűzte hozzá. Rámutatott arra, hogy körülbelül 350 fő szállítására alkalmas vasúti kocsikban akár 650-en is utaznak, ami veszélyes is.
Ezzel egy időben több ezer migráns tartóztatta fel a Szalonikiből Szkopjéba tartó, személy- és teherszállításra használt vonatokat. Ezt a vasútvonalat használja a legtöbb migráns arra, hogy Görögországból Macedóniába, majd onnan Szerbiába jusson. A legtöbben azért választják a vasutat, mert a vonatjegyek jelentősen olcsóbbak a buszjegyeknél vagy a taxisok fuvardíjainál.
A macedón-görög határ melletti Gyevgyelija városkában naponta több mint ezren próbálnak meg feljutni a szerelvényekre, az utóbbi napokban többször is összeütközések voltak a migránsok között, a helyekért folytatott tusakodásban többen is megsérültek. Mivel kevés a vasúti vagon, Szkopje a szomszédos országoktól kért segítséget, eddig azonban egyik kormány sem válaszolt.
Csak az utóbbi egy hónapban majdnem 39 ezer migránst regisztráltak Macedóniában, többségük Szíriából indult útnak. A hivatalos adatok szerint mintegy kétezer migráns lépi át minden nap a görög-macedón határt, ahonnan Szerbiába, majd Magyarország és más európai uniós országok felé folytatják útjukat. A migránsok igyekeznek minél hamarabb átjutni a schengeni határon, még azt megelőzően, hogy elkészülne a határzár a magyar-szerb határszakaszon.
Macedónia a hadsereget is beveti határain
A macedón köztársasági elnök elrendelte a hadsereg bevetését országa illegális bevándorlók által használt két határőrizeti zónájában, valamint az ezek közötti közlekedési folyosón – közölte Somogyi Gyula, a szkopjei magyar nagykövetség első beosztott diplomatája pénteken az M1 aktuális csatornának telefonon nyilatkozva.
A Szkopjéban tartózkodó magyar diplomata elmondta, hogy a Macedóniában csütörtökön kihirdetett rendkívüli állapot a következő harminc napban szintén azokra a területekre terjed ki, ahol most a katonaság is szerepet kap.
Macedónia célja, hogy a korábbinál szigorúbban ellenőrizze a zöldhatárt és a migránsokat a hivatalos határátkelőhelyekre terelje, ahol regisztrálni tudják őket – fejtette ki Somogyi Gyula, aki szerint az országon például Görögország irányába átutazó turisták, fuvarozók nem találkozhatnak olyan problémával, amelyet a migránsok okozhatnak. Végh Andor, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa ehhez kapcsolódva emlékeztetett, hogy a Macedóniába érkező migránsok száma a közelmúltban napi 500-600-ról 2500-3000-re emelkedett, mindezt azonban az ország nem tudja kezelni vasúti hálózatával.