“Bécs a családsegítő szociális juttatások azonnali reformját követeli” – jegyezte meg Kurz azzal kapcsolatban, hogy az osztrák pénzügyminisztérium egy parlamenti kérdésre válaszul nyilvánosságra hozott egy listát arról, Ausztria 2010 és 2013 között milyen összegben juttatott családi pótlékot más EU-tagállamokba, mivel a családot fenntartók valamelyike Ausztriában dolgozott.
E dokumentum szerint csupán 2013-ban több mint 65 millió eurónyi juttatást “küldött” az osztrák kormány Magyarországra, további 13,2 millió eurót Szlovéniába, 48 millió eurót Szlovákiába és 31 milliót Lengyelországba. Romániába 2013-ban 11,3 millió euró került, és ez 2010-hez képest 260 százalékos növekedés. Bulgáriában három év alatt 365 százalékkal 530 ezer euróra nőtt a hasonló kifizetések összege.
Ausztria két tíz év alatti gyerek esetén 300 eurós családi pótlékot juttat egy román családnak, miközben az ilyen típusú román kormányzati hozzájárulás mindössze 30 eurót tesz ki – magyarázta az osztrák diplomácia vezetője, és hozzátette: “a helyzetet ugyanúgy látjuk, mint a britek: azonnali reformokra van szükség az Európai Unión belül”.
Az osztrák külügyminiszter csütörtökön egyeztetett brit kollégájával, Philip Hammonddal, és a találkozót követően kifejtette, Nagy-Britannia európai uniós reformtörekvései Ausztria érdekeit is szolgálják. Hammond egyebek mellett azt mondta, meg kellene akadályozni, hogy a nem Nagy-Britanniában élő családtagok szociális támogatásokból részesüljenek.
Kurz úgy vélte, az Európai Uniónak együttes erővel kellene szigorítani a jelenlegi rendelkezéseken, amelyek meghaladhatják néhány ország szociális rendszerének teljesítőképességét. Példaként hozta fel Romániát, ahol az átlagjövedelem jelentősen alacsonyabb, mint Ausztriában az úgynevezett minimális biztosítás. Miközben az osztrák minimális munkanélküli segély (Mindestsicherung) – amelyet azok igényelhetnek, akiknek vagyona – az ingatlanvagyon kivételével – nem haladja meg a 3720 eurót, nem tudják keresetükből fenntartani magukat és társadalombiztosítási járulékaikat fizetni, és készek munkát vállalni – havi 744 eurót tesz ki, Romániában 2014 januárjában 189 euró volt az átlagkereset. (MTI)