Ausztriai fûnyírást ígért, de csak maga kaszált: közel 200 embert vert át osztrák munka ígéretével egy férfi

Facebook-oldalunkon is sokan kommenteték az ígért munkalehetőséget – a beígért kaszálási és csomagolási munkák mind hamisnak bizonyultak. A rendőrségi közleményben említett számok valószínûleg jóval magasabbak lehetnek, hiszen rengetegen jelentkeztek a csábítónak tûnő hirdetésekre. Egyébiránt a portálunkat is megfenyegette az ügyintéző, hogy amennyiben nem töröljük a bejegyzéseket, úgy annak jogi következményei lesznek .

A police.hu oldalon megjelent közlemény az ügyről:

 

A nyomozás eddigi adatai alapján közel 200 munkavállalót vert át egy 57 éves budapesti férfi, de lehetnek még sértettek. Az expressz.hu internetes oldalon ajánlott külföldi munkalehetőséget. Cége a hirdetés szerint 3 osztrák munkahelyre közvetített ki munkásokat, különböző munkakörökre.

Táti lakosok is jelentkeztek a felkínált lehetőségre. Telefonon időpontot egyeztettek egy hölggyel, majd Budapestre utaztak állásinterjúra. Néhány nappal később e-mail érkezett a munkaközvetítőtől, melyben arról értesítette a jelentkezőket, hogy az interjú sikeres volt, és egyben megkérte a munkavállalókat, hogy postázzák el személyi okmányaik fénymásolatát, erkölcsi bizonyítványukat, valamint elkért tőlük 11.600 forintot az erkölcsi bizonyítvány fordítási díjaként. A sértettek a pénzt átutalták, majd várták az újabb értesítést: mikor, hol kezdhetnek el dolgozni. Teltek a napok, de a közvetítő nem jelentkezett, sőt telefonon sem lehetett többet elérni őt.

 

A nyomozás során kiderült, hogy a hirdetést feladó hölgy mit sem sejtett a csalásról, a férfi őt is becsapta. Az illetékes hatóságnál nem jelentette be munkavállalóként és elhitette vele, hogy jól menő vállalkozó. Azt állította, hogy Bécsbe és Linzbe közvetít magyar munkavállalókat, de szüksége van egy idegen nyelvet beszélő asszisztensre. Erre a feladatra „alkalmazta” a hölgyet.

 

A hirdetésre sokan jelentkeztek, akiknek a hölgy elmondta, hogy vigyenek egy fényképes önéletrajzot egy előre megbeszélt időpontra és helyre. A meghallgatások tömegesek zajlottak. Február 28-29-én voltak az első interjúk, mely egy Blaha Lujza téri bérelt irodában volt, majd március közepén és végén további 2-2 interjút tartottak ugyanabban az irodában.

 

Közel 100 embert értesítettek e-mailben arról, hogy megfeleltek az előszûrőn. Közülük 9 főnek májusban kellett volna Bécsbe utaznia, hogy füvet kaszáljanak, de a munkásokért senki sem ment. Ketten önállóan Bécsbe utaztak, de a megadott címen senkit sem találtak. Ekkor már az interjúkat szervező hölgy is sejtette, hogy átverésről lehet szó, sőt az Interneten különböző fórumokon háborgó ügyfelek hozzászólásait is olvasta.

 

Miután a hölgy nem kívánt tovább dolgozni a férfival, a csaló új asszisztenst keresett, aki egy új cég nevében, új jelentkezési lapot készített. 4 alkalommal összesen 500 embert interjúztattak meg. A csaló mindenre gondolt, még arra is, hogy régi és új cégének ügyfelei ne legyenek azonosak. A kötelező fizetés is másként alakult volna. A munkavállalótól postai költségre 45 eurót kértek volna, majd további 45 eurót kellett volna fizettetni az erkölcsi fordíttatási díjára, valamint egy egyszeri 1 évig tartó regisztrációs díjra.

 

Ez utóbbi üzletet azonban már nem tudta nyélbe ütni a férfi, 2012. június 27-én ugyanis az Esztergomi Rendőrkapitányság Bûnügyi Osztálya budapesti otthonában elfogta. Lakásán lefoglalt iratok közül kiderült, hogy az átvert állampolgárok közül 173-an biztosan befizették a 11.600 forintot annak ellenére és az is bizonyítást nyert, hogy közülük senki sem kapott munkát Ausztriában.

 

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Bûnügyi Osztálya várja 33/510-240-es telefonszámon azon sértettek jelentkezését, akik az UNA-Bau, DCC. Bt vagy UNI-PROFI GmbH cégeken keresztül külföldi munkákra jelentkeztek.

 

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük