Az FPÖ 32,3, a Zöldek pártja 11,1, az Osztrák Néppárt (ÖVP) pedig 8,7 százalékot ért el. A NEOS liberális párt 6 százalékos eredménnyel jutott be a tartományi parlamentbe. A választási részvétel idén 74,4 százalékos volt, ez az arány az utóbbi 32 évben nem volt ilyen nagy. 2010-ben a szavazásra jogosultak 67,6 százaléka adta le voksát az osztrák fővárosban.
Az SPÖ a legutóbbi bécsi választáshoz képest 4,9 százalékponttal rosszabb eredményt ért el. A mostani támogatottságuk csupán két tized százalékkal haladja meg a párt eddigi leggyengébb, 1996-os bécsi eredményét. Az FPÖ viszont 6,5 százalékkal több támogatót tudhat maga mögött, mint öt évvel ezelőtt.
Az osztrák kancellár, Werner Faymann SPÖ-elnök arról beszélt, hogy nagyszerû eredménye ez a pártnak, főleg akkor, amikor egész Európában bizonytalanság van és mindenhol nagy a munkanélküliség. Aláhúzta: az SPÖ mostani választási eredménye azt bizonyítja, hogy a “tisztességes viselkedés” kifizetődő.
Az ÖVP bécsi szervezetének támogatottsága ugyanakkor történelmi mélyponton van, az utóbbi hetven év leggyengébb eredménye a mostani. Az ÖVP bécsi népszerûsége már 2010-ben megtört, ekkor 14 százalékos eredményt ért el a párt, csaknem öt százalékkal rosszabbat, mint 2005-ben.
Az osztrák alkancellár, Reinhold Mitterlehner, az ÖVP elnöke szerint a listavezető leváltása csak “felületi kezelést” jelentene, teljesen új várospolitikára van szükség. A párt gyenge szereplésével kapcsolatban elmondta: a menekültválság elnyomta a helyi szinten fontos témákat, például a munkahelyteremtési vagy a városvezetési ügyekeket. Kitért arra is, hogy a választás két párt, a szociáldemokrata és a szabadságpárt küzdelméről szólt csupán.
A néppárt bécsi vezetője, Manfred Juraczka vasárnap este az előzetes végeredmény ismertetése után bejelentette visszavonulását, tervei szerint 2016 februárjában nem indul újra mostani tisztségért.
A vasárnap este közölt választási adatok a levélben leadott szavazatok nélküli számokat tükrözik, ezek sokat már nem változtathatnak, a végleges eredmények hétfőn este várhatók. Az FPÖ eddigi legjobb bécsi választási eredménye 27,9 százalék volt, ezt a támogatottságot 1996-ban érte el, ekkor Jörg Haider vezette a pártot.
Michael Häupl, Bécs jelenlegi szociáldemokrata polgármestere 1994 óta vezeti a tartományt, ez idő alatt pártja eddigi legrosszabb eredménye 39,2 százalék volt 1996-ban.
A szociáldemokratáknak a bécsi választási győzelem ellenére önvizsgálatra van szükségük az osztrák lapok szerint
Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) ugyan megnyerte a bécsi tartományi választást, azonban az elmúlt hetven év csaknem leggyengébb eredményével, ezért a pártnak önvizsgálatra van szüksége a hétfőn megjelent osztrák lapok szerint. Az SPÖ a legutóbbi bécsi választáshoz képest 4,9 százalékponttal kevesebbet ért el a vasárnapi voksoláson. A mostani támogatottságuk csupán 0,2 százalékponttal haladja meg a párt eddigi leggyengébb, 1996-os választáson szerzett eredményeit.
A választás másik fontos fejleménye volt, hogy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a második lett, és 32,3 százalékkal az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta.
A Der Standard címû liberális lap kommentárja szerint a jelenlegi szociáldemokrata főpolgármester, Michael Häupl azzal, hogy elhatárolódott az FPÖ-től, tudott ugyan támogatókat mozgósítani, azonban pártja nem hagyhatja figyelmen kívül az elvesztett szavazatokat. A lap szerint Häupl a Zöldek kárára nyerte meg a mostani választást, hiszen sokan átszavaztak a szociáldemokratákra azért, hogy megakadályozzák az FPÖ győzelmét. A szerző szerint az SPÖ nehéz helyzetbe került, ezt bizonyítja, hogy két bécsi kerületben (a szociáldemokraták korábban fellegvárának számító Florisdorfban és Simmeringben) a Szabadságpárt tarolt. Az SPÖ-nek olyan reformokra van szüksége, amelyektől eddig ódzkodott – véli a kommentár szerzője, aki szerint a bécsi választás intő jel a kormánykoalíció számára is.
A Kurier címû független lap szerint Häupl világos stratégiát fogalmazott meg az FPÖ ellenében, és ez segítette győzelemre, maga mellé állítva olyan szavazókat, akik elborzadtak az FPÖ menekültpolitikájától. Azonban Bécs számára ez közel sem jövőterv – véli a szerző, aki szerint az FPÖ népszerûsége tovább emelkedhet, amennyiben ezentúl is az áldozat szerepében tetszeleghet. A szerző szerint az FPÖ-nek el kellene döntenie, hogy parlamenti többséget szeretne, vagy a radikális ellenzék szerepét akarja játszani.
A Die Presse címû konzervatív lap főszerkesztője szerint Bécs polgármestere élete legnagyobb csatáját vívta meg vasárnap, remekül tudta mozgósítani a választókat. A szerző szerint az SPÖ-szavazók egy dolgot akartak: azt, hogy az FPÖ elnöke, Heinz-Christian Strache minél messzebb kerüljön a főpolgármesteri széktől. Hozzátette, hogy természetesen az eltérő menekültpolitika is megmérettetett, vagyis Häupl segíteni akarása és Strachénak a magyar mintára építendő kerítésről szóló követelése. Az SPÖ a győzelem ellenére komoly gondokkal küzd, azonban nem a menekültkérdés miatt, hanem mert a gazdasági helyzet “veszteseinek” nincs mit kínálnia. A szerző megjegyzi: lehet, hogy a párt ezzel már elkésett. Úgy véli, amennyiben az SPÖ tartalmilag és személyi szinten nem újul meg, úgy az FPÖ automatikusan megerősödhet.
A Kronen Zeitung címû lap szerint az FPÖ szavazóinak nagy része egészen biztosan nem a párt választási programjára voksolt, hiszen azt teljességgel nem is ismerik, hanem arra, hogy változásra van szükség Bécsben. A szerző szerint az emberek továbbra is hiányolják a pontos válaszokat arra, hogy hány menekült érkezik még, és továbbra sem tudják, hogy ki állja a menekültek ellátásával kapcsolatos kiadások költségét. Ha az SPÖ tovább folytatja a kirekesztő politikáját az FPÖ-vel szemben, akkor a következő bécsi választásokon az FPÖ még ennél is jobban szerepelhet – olvasható a kommentárban. (MTI)