Demokrácia-app: mobilalkalmazással fejlesztik a fiatalok politikai ismereteit Burgenlandban

Az alkalmazás: a gép vagy egymás ellen is lehet játszani Fotó: ORF

 

Az alkalmazás a politikai berendezkedést és mûködést magyarázza, a kérdések helyes megválaszolásával virtuális politikai karriert is be lehet futni”, és el lehet jutni akár a – jelképes – tartományi vezetői címért is. A kérdések között Burgenland tartományra, Ausztriára és az Európai Unióra vonatkozók egyaránt vannak.

A mobilapplikációt Peter Filzmaier politológus, a bécsi Stratégiai Kutatóintézet (Institut für Strategieanalysen) vezetőjének szakmai irányításával fejlesztették ki. A szakértő elmondta: ma a politikai ismeretek egyre inkább az interneten és a közösségi média csatornáin keresztül terjednek. Filzmaier úgy vélte, nemcsak Ausztriában, hanem az egész német nyelvterületen is egyedülálló a most bemutatott kezdeményezés.

Az Android és iOS operációs rendszerre ingyenesen letölthető mobilalkalmazás célcsoportja a 14 év feletti korosztály. A programban egyelőre 362 kérdést kell megválaszolni, amelyeket egy újságírókból álló csapat állított össze. A politológus szerint továbbfejleszthető lenne az alkalmazás úgy is, hogy a felhasználók fogalmazzanak meg kérdéseket egymásnak.

A Demokratie-App elnevezésû mobilalkalmazás annak a tartományi programnak a része, amellyel a fiatalok politikai ismereteit fejlesztik. Ennek keretében március közepén – a bécsi kutatóintézettel és a burgenlandi főiskolával közösen – ingyenes továbbképzést indítottak Burgenlandban. (MTI)

 

 

 

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük