Euróvíziós Dalfesztivál 2015: kész a bécsi színpadterv, első elődöntő A Dal címû show-ban

A színpadkép látványterve Fotó: ORF / Florian Wieder

A színpadkép látványterve Fotó: ORF / Florian Wieder

 

Csaknem 1.300 cölöpből épül majd fel a Wiener Stadthalle színpadát körülölelő gigantikus szem, amely megalkotóik szerint arra utal, hogy a legkülönbözőbb országokból származó, a legkülönbözőbb kulturális gyökerekkel rendelkező emberek szeme előtt egy közös vízió elevenedik meg. Ráadásul a portálként funkcionáló szem hidat képez a kontinens legtávolabbi pontjairól érkező előadók és a nézők között – így kapcsolódva a 60. Eurovíziós Dalfesztivál mottójához, a „Building Bridges”-hez.

 

A színpadtervet megálmodó Florian Wieder, Al Gurdon és Kurt Pongratz azt is elmondták, hogy a  cölöpök a különböző nemzeteket szimbolizálják, és mindegyiket LED-ekkel lehet kivilágítani. Így segítségükkel a legváltozatosabb hangulatot lehet majd a színpadra varázsolni. A 44 méter széles szem belsejében a fellépőknek 14,2 méter széles hely áll majd a rendelkezésükre. A színpadtechnika része még egy 11 méter átmérőjû LED-padló és egy 26 x 8,5 méteres, középen szétnyitható LED-fal is.  

A 60. Eurovíziós Dalfesztivál nemzetközi elődöntőit és döntőjét 2015. május 19-23. között rendezik meg az osztrák fővárosban. (Compress)

 

A Dal: A Passed nyerte az első elődöntőt

A négytagú popcsapat, a Passed nyerte A Dal első elődöntőjét szombaton. A zsûri döntésével még Tóth Vera, Dallos Bogi, Szûcs Gabi és a Karmapolis, a tévénézők szavazataival Antal Timi jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.

A fiatal, innovatív popcsapat, a Passed Mesmerize (Elbûvöl) címû dala (szerzők: Nizalowski Dorottya, Nizalowski Fanni, Godzsák Dávid és Szabó Levente) 43 pontot kapott a zsûritől. Négy ponttal kevesebb jutott Tóth Verának, aki a Gyémánt címû számot, Hrutka Róbert szerzeményét énekelte, és 38 ponttal lett harmadik Dallos Bogi és a World of Violence (Tóth G. Zoltán, Halász Péter).

A három egyaránt 37 pontos versenyző közül szintén a zsûri juttatta tovább Szûcs Gabit (Úgysem felejtesz el; Gátos Iván, Szûcs Gabi, Hegyi György) és a Karmapolist (The Time Is Now; Kenyeres András, Lipi Gábor, Szipszer András).

Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített első elődöntőben a négy zsûritag – Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, a zsûri elnöke, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója és Pierrot előadó, dalszerző, producer – mellett az ötödik zsûritag a közönség volt. A nézők sms-ben vagy mobilalkalmazás segítségével szavazhattak a produkciók elhangzása alatti három percben 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsûritag pontjaihoz, így alakult ki öt továbbjutó.

A hatodik továbbjutó a tévénézők szavazataival Antal Timi és a Woke Up This Way címû dal (szerző: Malek Miklós, Dimitri Ehrlich) lett, így ő is bekerült a középdöntőbe.

A második elődöntőt január 31-én, a harmadikat február 7-én rendezik, ezekből is hat-hat dal jut a két középdöntőbe, amely február 14-én és 21-én lesz. A Dal február 28-i döntőjébe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 60. Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között az osztrák fővárosban, Bécsben.

Eurovíziós Dalfesztivál : A Dal első elődöntője szombaton

Szombaton rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének első elődöntőjét: az M1 és a Duna World csatornán élőben látható A Dal címû show-ból hatan jutnak be a február 14-i és 21-i középdöntőbe. A február 28-i döntőben derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a májusi bécsi nemzetközi megmérettetésen.

A 60. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába jutott harminc dal előadói közül az első elődöntőben tíz lesz látható-hallható, hat jut tovább a középdöntőbe.

A szombat esti mûsorban Farkas-Jenser Balázs – Liar (szerző: Péter Bence, Kozma Kata, Farkas-Jenser Balázs), Dallos Bogi – World of Violence (Tóth G. Zoltán, Halász Péter), Magyar Bori – Lead Me to Heaven (Váradi Tamás, Ferencz Attila), Szûcs Gabi – Úgysem felejtesz el (Gátos Iván, Szûcs Gabi, Hegyi György), Szakács Gergő – ősz utca (Csöndör László Diaz, Szakács Gergő, Karácson Tamás), a Karmapolis – The Time Is Now (Kenyeres András, Szipszer Szabolcs, Lipi Gábor), az MDC – Maniac (Fehér Attila, Lapis Botond László, Kasai Jnoffin), a Passed – Mesmerize (Nisalowski Dorottya, Nisalowski Fanni, Godzsák Dávid, Szabó Levente), Antal Timi – Woke Up This Way (Malek Miklós, Dimitri Ehrlich) és Tóth Vera – Gyémánt (Hrutka Róbert) címû dala hangzik el.

Az idei dalválasztó mûsorsorozat zsûrijében Rúzsa Magdi énekesnő, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója, valamint Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese mellett Pierrot EMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer szerepel. Az ötödik zsûritag idén a közönség, a nézők egy új mobilalkalmazás segítségével pontozhatnak a produkciókra.

Az ingyenesen letölthető applikációval a felhasználók a friss hírek mellett nemcsak az élő adást követhetik nyomon, hanem valós időben szavazhatnak kedvenceikre 1-től 10 pontig. Ezeket összesítik, átlagolják és hozzáadják a négy zsûritag pontjaihoz. E alapján öt dal és előadó kerül a középdöntőbe, emellett a közönség további egy számot továbbjuttathat a kedvenc produkció kódjának beküldésével.

A Dal 2015 mûsorvezetője Tatár Csilla, őt Harsányi Levente segíti, aki a fellépőkkel beszélget a backstage-ben és ő vezeti A Dal élő kísérőmûsorát, a Dal+-t is, amely közvetlenül az elődöntők, középdöntők és a döntő után lesz látható az M2 csatornán. A Dal+-ból a nézők kulisszatitkokat tudhatnak meg a fellépőkről és Harsányi Levente a dalválasztó show alatt érkező nézői üzenetekre, kérdésekre is válaszol. A betelefonálók nyerhetnek is.

A Dal második elődöntőjét január 31-jén, a harmadikat február 7-én szombaton rendezik. A három elődöntőből hat-hat dal, összesen 18 kerül a középdöntőkbe; újdonság, hogy idén a középdöntőkbe jutott indulóknak lehetőségük van az elődöntőben már hallott dalt újrahangszerelni. A február 28-i döntőbe nyolc (a két középdöntőből négy-négy) dal jut. A fináléban elhangzó nyolc dal közül négyet juttat a zsûri a végső fázisba, közülük ismét a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között az osztrák fővárosban, Bécsben.

A nézők a Facebookon külön, a mûsortól függetlenül is szavazhatnak a dalokhoz a Petőfi Rádióban készült akusztikus verziókra. A felvételeket feltöltik a YouTube-ra, a győztes díja idén is egy akusztikus koncert a Petőfi Rádió sorozatában, illetve szereplés A Dal 2015 döntőjének megnyitóján. Az elődöntők dalainak akusztikus változataira a következő péntek 24 óráig lehet voksolni, a három elődöntőből hat-hat-hat akusztikus dal jut tovább az online szavazatok alapján. Ezt követően már 18 dalra lehet folyamatosan az utolsó középdöntő (február 21., szombat) előtti pénteken 24 óráig szavazni. 

Az Eurovíziós Dalfesztivál idei magyar válogatójába 351 dalt neveztek, a mezőnyt az előzsûri szûkítette le 30-asra.

Az Eurovíziós Dalfesztiválnak évről évre százmilliós nézettsége van. Az idei, sorrendben 60. versenyt májusban azért rendezheti Ausztria, mert tavaly a koppenhágai versenyen Conchita Wurst osztrák énekes győzött Rise Like a Phoenix címû dalával. Magyarország képviseletében Kállay-Saunders András, A Dal 2014 győztese az előkelő 5. helyen végzett Running címû dalával. A fesztivált az Európai Mûsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a fesztivált.

Az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

A mûsorról minden információt megtalálnak a mediaklikk.hu/dal oldalon.

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük