Magyar Norbert elmondta, hogy a magát interneten rendszeresen hirdető kontár személyszállítótól, akire egy közérdekû bejelentés hívta fel a figyelmet, ausztriai utat rendeltek a revizorok.
A férfi és alkalmi sofőrtársa úgy tudta, egy baráti társaságot kell elvinniük a szomszédos ország egyik élményparkjába, de a kirándulás utolsó magyarországi pihenőhelyén szembesültek vele, hogy valójában adóhatósági ellenőrzés zajlik ellenük.
Magyar Norbert tájékoztatása szerint a revizorok az ál vállalkozóval, így adószámmal sem rendelkező személyszállítóval az “irodájának” jelölt egyik nyíregyházi társház lépcsőházában véglegesítették a fuvart. A férfi átvette a viteldíjat, ám arról semmilyen bizonylatot nem állított ki. A társasutazásra induló ellenőri csoport tagjai aztán, mielőtt átlépték volna a magyar-osztrák határt, felfedték kilétüket.
A sajtóreferens hangsúlyozta: a vizsgálat még tart a feketén fuvarozó ellen, akinek az alkalmi sofőrtársa sem volt bejelentve, így a többszörös jogsértések miatt tetemes bírságra számíthat.
Magyar Norbert megjegyezte: a hirdetett teleautós szolgáltatást igénybe vett revizorok út közben a pihenőhelyeken próbavásárlásokat is tartottak, amelyek felénél szintén szabálytalanságokat tártak fel, s ezekben az esetekben sem marad el a felelősségre vonás.