Hómarók dolgoznak az út felszabadításán Fotó: Charis Stank/wohlgeraten.de
A híres alpesi utat 1930 és 1935 között építették. Ma Salzburg és Karintia tartományát köti össze és átszeli az Alpok főgerincét. A 48 kilométeren kígyózó panorámaút a Salzach-völgyi Bruckból indul és az ún. Hochtor-on (,magas hágó’) át ér Heiligenblutra és Ausztria legmagasabb csúcsára, a Großglocknerre (3798 m). Kora kelta régészeti leletek tanúsága szerint a Hochtor-on át vezető havasi utat már a Hallstatt kultúra korában is használták. 36 kanyarulatának és 2.504 méternyi szintemelkedésének köszönhetően az autósokat, biciklizőket és túrázókat egyedülálló természeti élmény és utazás várja. A díjköteles út mentén számos információs táblával ellátott kilátó, tematikus játszótér és kiállítás található.
A Großglockner panorámaút május elejétől október végéig tart nyitva. A hágó megtisztítását a héten kezdték meg, írja az ORF, általában 600-800 ezer köbméter havat kell eltakarítani a több mint 60 éves Wallack típusú hómaróknak. Idén 5-8 méter magas hófalakat emelt a szél, de voltak olyan évek, amikor 21 méteres torlaszok is kialakultak.
Évente több mint 900 ezer látogató keresi az utat, amelyen belépő ellenében lehet végighajtani. Személyautóknak 34,50 euró a jegy, motorkerékpároknak 24,50, elektromos meghajtású kocsik 24,50, motorok 18 eurót fizetnek. A jeggyel 10 tanösvény és hat kiállítás is látogatható.
A Grossglocknerstrasse német nyelvû oldala itt érhető el.
A hegyi út mellett több méter magas hófalak alakulnak ki Fotó: Charis Stank/wohlgeraten.de