Hajó az autópályán: három napig szállítják a vízi jármûvet az ausztriai utakon

Az Alpenperle Bonnban készült, onnét szállították a Duna-Rajna-Majna csatornán Passauig, onnét viszik közúton Karintiába, a 930 méter magasan fekvő, 11,6 kilométer hosszú hegyi tóig, a Weissensee-ig, ahol kirándulóhajóként szolgál majd egy hajózási magánvállalkozásnál. A súlya és nagysága miatt nem lehetett a legrövidebb útvonalon eljuttatni a célállomásra, 3 napon 650 kilométer hosszan fuvarozzák az osztrák autópályákon, a 15 tengelyes szállítójármûvön kívül 8 kísérőautó tartozik majd a konvojhoz.  

Az Alpenperle adatai impozánsak, a vontató jármûvel együtt 165 tonnát nyom, 47 méter hosszú, 7 méter széles és 4,5 méter magas. 1,4 millióba euróba került, Ausztria első hibrid meghajtású (dízel- és villany)  motorja hajtja. Az elektromos meghajtást akkumlátorok biztosítják, az utóbbihoz szükséges áramot helyi vízierőmû szolgáltatja Karintiában.  225 utast tud szállítani, fedélzete mindenütt akadálymentes, a tervek szerint 2015. május 10-én indul első útjára a tavon.  Maga szállítás körülbelül 100 ezer euórba kerül, mondta el a hajózási cég ügyvezetője, a hajó tulajdonosa a kurier.at-nek.

A szállítmány hétfőn este indul, az A8-A25-A1-A21-es útvonalon viszik a hajót. A legproblémásabb szakasz Bécs előtt, Alland környékén lesz, itt építési munkálatok folynak az autópályán és a sztráda túl szûk az Alperlének. A szállító cég ezért hidraulikus emelőket vet be, az így megemelt hajó már elfér a betonkorlátok felett.

Kedden este az A2-es autópályán indul tovább Klagenfurt fele, a várost elkerülő szakaszon újabb útszûkülettel találkozik a szállítmány, itt a betonelemeket kell odébb helyezni. Szerdán Hermagor irányában kezdi meg a konvoj az utolsó szakaszt, az Alpenperlét ekkor fuvarozzák fel a tóhoz. Végül az egyik kempingen keresztül jut el a Weissensee-ig, ahol aztán jövő tavasszal már várja a turistákat, a Müller Schiffahrt családi vállalkozásnál.

Passauba vízen érkezett a hajó Fotó: Facebook

Passauba vízen érkezett a hajó Fotó: Facebook

Kiemelés Passaunál: a német városban kerül közúti szállítójármûre a hajó Fotó: Facebook

Kiemelés Passaunál: a német városban került közúti szállítójármûre a hajó Fotó: Facebook 

Hajó sok keréken: Bonnban készül, Karintiában szolgál majd Fotó: Facebook

Hajó sok keréken: Bonnban készül, Karintiában szolgál majd Fotó: Facebook

 

A Weissensee - 11 kilométer hosszú hegyi tavon szállítja majd a turistákat az Alpenperle Fotó: Facebook

A Weissensee – 11 kilométer hosszú hegyi tavon szállítja majd a turistákat az Alpenperle Fotó: Facebook

 

 

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük