A boncolás sem oldotta meg a Bad Vöslauban szombaton történt gyilkossági ügy rejtélyét. Az biztos, hogy két férfin lőpornyomokat találtak és az is kérdés még, hogy volt-e negyedik személy a lakásban.
Az ORF hétfői információ szerint mindhárom, lőtt sebekkel holtan talált férfi használtcikk-kereskedő volt. A hétfői boncolás után most már biztosan kijelenthető, hogy „mindhárom ember halálát lövés okozta” – mondta Stefan Pfandler, az alsó-ausztriai tartományi bűnügyi hivatal vezetője az ORF-nek. Az egyik személyt egy kézifegyverből származó lövés érte, a második személyt pisztollyal és puskával lőtték meg, a harmadik személyt pedig egy puskával találták el – mondta Pfandler. A fegyvereket a lakás 77 éves tulajdonosa engedéllyel tartotta.
Nincs még indíték
Az azonban egyelőre nem világos, hogy ki lőtt kire. Bár két emberen lőpornyomokat találtak, azonban gyakran előfordul, hogy úgy kerül ilyen valakire, hogy az illető egy elsütött lőfegyver közelében tartózkodik – magyarázta Pfandler. Itt további „hosszadalmas vizsgálatokra”, tesztekre és elemzésekre lesz szükség a Szövetségi Bűnügyi Hivatal bevonásával.
Az indíték sem tiszta az ügyben: Pfandler szerint korai még valamilyen vitáról vagy kereskedői rivalizálásról beszélni. A barátokat és rokonokat széles körben hallgatja ki a rendőrség – egyelőre nem került elő olyan adat, hogy a három férfi között bármilyen vita lett volna.
Negyedik személy is volt a lakásban?
Egy negyedik személy érintettsége „még nem zárható ki teljesen”, és a nyomozók még vizsgálják, hogy a lakás ajtaja valóban zárva volt-e. Pfandler szerint az, hogy a kulcs a lakáson belül volt és el is fordították a zárban, az önmagában nem jelenti azt, hogy tartózkodott egy negyedik személy is a lakásban, esetleges tanúként, illetve nem zárható ki az sem, hogy valaki el akarta tüntetni saját. A rendőrség most ellenőrzi hány kulcs tartozott a lakáshoz és azok kinél vannak.