Az ausztriai munkát választók körében talán a szobalányi állás a legnépszerûbb. Nem véletlenül, az egyik osztrák szakportál vezetője szerint egyes tartományokban munkaerőhiány tapasztalható az idegenforgalmi álláspiacon, ezenfelül pedig különösebb szakképesítés nem szükséges hozzá. (A munka szépségeiről és tempójáról, az elvárásokról egy több diplomával rendelkező blogger számolt be oldalunkon.)
Az állásokra nagy a túljelentkezés, ugyanis a magyarok mellett más Közép-európai nemzetek polgárai is szívesen választják ezt a lehetőséget. Akkor hogyan lehetséges, hogy mégis hiány van, illetve nagyon sokaknak nem sikerül a kijutás, tehetjük fel a kérdést. Nos, a válasz az elvárt feltételekben van, megfelelő szintû nyelvismeret nélkül eleve hátránnyal indul a jelentkező – bár mindenkinek van legalább két ismerőse, akiknek anélkül is sikerült…
Általános recept nincsen arra, hogyan lehet megszerezni egy ilyen munkát, annyi bizonyos, hogy a nyelvtudás szempont döntő lehet, hogy valakit alkalmazzanak – aki pedig már gyakorlattal is rendelkezik, jóval könnyebb helyzetben van. A többség azonban a fenti feltételek hiányában vágna neki az osztrák kalandnak, így aztán már a keresésnél komoly korlátokba ütközik.
Történetünk főszereplője, hosszabb magyarországi munkanélküliség és nyelvtanfolyam után kezdte el az állásokat önálló, a közvetítőket kihagyva felkutatni, részletesen leírja, hogyan találta meg az a tiroli szállodát, ahova végül felvették. A sztorijában – az elküldött e-mailek nagységrendje mellett – különösen érdekes, hogy 60 év körül hölgyről van szó, aki hihetetlen kitartással és lelki erővel győzte le az akadályokat, és egy hét próbamunka véglegesítették a téli szezonra.
Portálunknak így írta le mindezt:
“Történetem teljesen hétköznapi. A foglalkozásom gyors, és gépíró. Hosszú munkanélküliség után 59 éves koromban elvégeztem egy szobalány-tanfolyamot 100 órás német nyelv oktatással. Utána nagy boldogan küldözgettem az önéletrajzaimat azzal, hogy mindenhol csak rám várnak. Az első körben 200 önéletrajzot küldtem el, ezekre kb. 50-en válaszoltak. Nyilvántartást vezettem, hogy kinek mikor küldtem el, és válaszolt-e. Minden válasz ezzel kezdődött: Leider…
A téli szezonba így már nem fértem bele, elkezdtem koncentrálni a nyárira. Közben sem tétlenkedtem: önéletrajz feljavítása, bizonyítvány-másolat készítése, referenciamásolat készítés, valamint olyan kísérőlevél írása, hogy akkor is válaszoljanak, ha az állás betelt. Azonban a válaszokat illetően az arány nem változott, és a Leider… kezdetû válaszok sem alakultak.
Kezdtem feladni, mikor megláttam az interneten a www.goethe-verlag.com német nyelvlecke kezdőknek, ami igen hasznos, mert a kiejtést is gyakorolhatod vele. Napi másfél óra tanulás után úgy éreztem, hogy eljött a téli szezonra jelentkezés ideje.
Bevetettem magam a Rollingpin, Jobrapido, a magyar oldalak közül pedig a www.ausztriaimunkak.hu , valamint az eures álláshirdetéseibe. Minden nap kiírtam az aktuális állásokat egy füzetbe, és a komplett anyagomat elküldtem a címekre. Ezt körülbelül augusztus elején kezdtem el, és október 10-én hagytam abba, amikor megjött a későbbi munkahelyemnek, ennek a szállodának az értesítése, hogy állásinterjúra várnak. Közben lett volna egy lehetőség azonnali munkakezdésre Ischgl-be, de rögtön nem tudtam elindulni, úgyhogy ez ugrott. Egyébként ebben a körben kb. 1000 önéletrajzot küldtem el, és ebből 150 válaszolt, szintén Leider kezdéssel.
A kiutazást meg kellett szervezni, mert csak úgy nem lehet beleindulni a vakvilágba. Szállást foglaltam a faluban, egyébként Tux a neve és családostól, barátnőstől elindultunk. Közel 8 órás utazás után értünk oda. Azonnal elmentem a beszélgetésre a szállodába remegő inakkal, hogy mi lesz velem, meg sem tudok szólalni az izgalomtól. A főnöknő – egy idősebb hölgy – igen kedves volt, így én is felbátorodtam és az állásinterjúm is jól sikerült. A barátnőm csak nézett, hogy mennyire jól megértettem magam, és nem kézzel-lábbal kommunikáltam, hanem beszélgettem. Az osztrák főnök közölte, hogy 2 hetes próbamunkára vesz fel, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul a folytatás.
Két horvát szobalánnyal dolgozom együtt, akik ahol csak tudtak betartottak: például nem mondták meg hogy mikor kezdődik a munkaidő, ezért reggel 6-kor már az ágyam szélén ültem, hogy el ne késsek. De engem nem érdekeltek, nehezen értettem meg a tiroli tájszólásukat, meg hogy állandóan horvátul beszélnek egymás közt. Ha valamit nem jól csináltam, akkor kiabáltak, hogy mit nem értek, meg lassú vagyok, stb. De én nem foglalkoztam velük csak, tettem a dolgomat. A dolgok akkor kezdtek megváltozni, amikor a főnöknő feljött ellenőrizni. Azt mondta, hogy nagyon szépen takarítok, igaz, egy kicsit lassan, de idővel megjön a rutinom. Aztán – egy hét után – közölte, hogy meg van velem elégedve, és véglegesít. A két horvát szobalánynak kikerekedett a szeme, de nem mertek egy szót sem szólni.
Azt még el kell mesélnem, hogy a barátnőmmel itt Tux-ban 50 szállodában voltunk személyesen neki munkát keresni. Három helyen kérték el az önéletrajzát és nem sikerült semmit találni, pedig fiatal, 24 éves. Tanulságul el kell mondanom, hogy szervezés és pénz nélkül ne induljon el senki a vakvilágba, mert a biztonság a legfontosabb.
Ennyi volt az én hétköznapi történetem. A téli szezon végéig van munkám, ami végtelen boldogsággal tölt el. Egyébként ez a szálloda nyáron is nyitva van, ki tudja hátha…”
Image courtesy of [image creator name] / FreeDigitalPhotos.net
