A líbiai állami olajvállalat még szombaton megerősítette, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevû terrorszervezet Gáni (Ghani) olajmezőt ért támadása során több külföldi, köztük egy cseh és egy osztrák és több Fülöp-szigeteki állampolgár is eltûnt.
A 39 éves felső-ausztriai férfi már Moammer Kadhafi líbiai vezető bukása előtt is az országban dolgozott. A kurier. at úgy tudja, hogy az eltûnt személy korábban az osztrák hadsereg altisztje volt, ENSZ-kéksisakosként szolgált a volt Jugoszlávia területén, gyermekei 10 és 12 évesek. Geyelőre ellentmondásos hírek érkeznek a régióból, semmi biztosat nem tudni az ügyről. Egyes források szerint az Iszlám Állam azon csoportja ejtette fogságba az olajmezőn dolgozókat, amely nemrégiben 12 kopt keresztényt fejezett le Líbiában.
Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a belügyi, külügyi és védelmi tárca képviselőiből álló válságtörzset hívott össze. A stáb munkáját vezető Michael Linhart, az osztrák külügyminisztérium főtitkára már Tunéziába küldött egy osztrák biztonságpolitikai szakértőt. Ausztria már korábban megszüntette Tripoliban mûködő képviseletét a Líbiában uralkodó kaotikus helyzet miatt. Emiatt Ausztria a tuniszi nagykövetségén keresztül jár el az ügyben – olvasható a napilapban.
Az osztrák külügyminisztérium közlése szerint jelenleg húsz és harminc között van a Líbiában tartózkodó osztrákok száma, akik javarészt olaj- és biztonsági cégeknél dolgoznak. Mindannyiukat tájékoztatták már az országban kialakult veszélyes helyzetről, ők azonban úgy döntöttek, hogy folytatják munkájukat.
A pénteki támadásban az IÁ terroristái tizenegy embert öltek meg, közülük hármat lefejeztek.
A líbiai állami olajvállalat mûködésképtelennek nyilvánított a héten 11 olajmezőt, az összes olajmező mintegy 30 százalékát, miután feltehetően az Iszlám Állam harcosai rajtaütöttek több olajipari létesítményen. Az olajvállalat a romló biztonsági helyzetre hivatkozva jelezte, hogy rajta kívül álló, elháríthatatlan okok miatt nem képes szerződéses kötelezettségeinek teljesítésére. (MTI, kurier.at)