Menekülthullám: nem indulnak közvetlen vonatok Budapestről Nyugat-Európába (folyamatosan frissítve)

Illegális bevándorlók a budapesti Keleti pályaudvar előtt 2015. szeptember 3-án. A rendőrség nem engedi őket felszállni a Németországba induló vonatra. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Illegális bevándorlók a budapesti Keleti pályaudvar előtt 2015. szeptember 3-án. A rendőrség nem engedi őket felszállni a Németországba induló vonatra. MTI Fotó: Balogh Zoltán

 

13:15 Bicskén visszaszállnak a migránsok a vonatra

A rendőrség sorfala között a bevándorlók sorra szállnak vissza a Bicskén veszteglő vonatra – jelentették a helyszínről az MTI tudósítói csütörtök kora délután.  A tudósítók beszámolója szerint a síneket az állomás épülete előtti parkolóval összekötő aluljáróból a rendőrök visszaterelték a peronhoz az addig leszállt mintegy 100 bevándorlót, akiknek a zöme felnőtt férfi, de a csoportban néhány nő és gyerek is látható volt. 

A bicskei pályaudvar fogad vonatokat, Győr felől már több szerelvény is áthaladt, illetve megállt az állomáson. Az arról leszálló utasokat rendőrök kísérték ki a pályaudvarról a bevándorlók között – számoltak be az MTI tudósítói.  A budapesti Keleti pályaudvarról csütörtök reggel indult el egy szerelvény nyugati irányba, a vonat azonban Bicskén megállt. A rendőrök tolmács segítségével tájékoztatták a migránsokat, hogy érvényes okmányok nélkül nem tudnak továbbutazni, a bicskei táborban ugyanakkor étellel és szállással várják őket. A migránsokat megpróbálták buszokhoz terelni, azonban ez nem járt sikerrel, mert a síneket a pályaudvar előtti parkolóval összekötő aluljáróból nem mentek fel és azt skandálták, hogy “No camp!” vagyis azt, hogy nem akarnak a táborba menni.

Rendőrök lefognak egy férfit a bicskei vasútállomáson, ahol leszállították az illegális bevándorlókat a Budapestről Sopronba tartó vonatról 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Rendőrök lefognak egy férfit a bicskei vasútállomáson, ahol leszállították az illegális bevándorlókat a Budapestről Sopronba tartó vonatról 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Csütörtökön, dél után egy újabb a vonat indult el a Keletiből, amelyet nem sokkal azelőtt toltak be a pályaudvarra. Migránsok előbb tömegesen szálltak fel a szerelvényre, később azonban többen leszálltak – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

 

12: 40 Újabb vonatra szálltak fel migránsok a Keleti pályaudvaron

Újabb vonatot toltak be csütörtök délben a Keleti pályaudvarra, amely Győr felé indul; migránsok először tömegesen szálltak fel a szerelvényre, később azonban többen leszálltak – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A vasúttársaság utastájékoztató rendszere szerint a vonat 12.38 órakor indul Tatabánya, Győr felé, és Bicskén is megáll.

   

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a peronokon tartózkodó migránsok először pillanatok alatt ellepték a vonatot, annak ellenére, hogy a hangosbeszélő folyamatosan tájékoztatja őket: minden Nyugat-Európába tartó vonatot töröltek. Később többen leszálltak a vonatról, de sokan továbbra is kitartanak.

 

11:50 A bécsi rendőrség nagyobb ellenőrzés nélkül továbbengedi az osztrák fővárosba érkező menekülteket

Ellenőrzés és regisztráció nélkül továbbengedik az osztrák fővárosba érkező menekülteket – közölte a bécsi rendőrkapitány csütörtökön reggel. A rendőrkapitány később hozzátette, a Bécsbe érkező menekülteket szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Amennyiben nem történik súlyos szabálysértés, és nem szükséges a rendőrség közbelépése, úgy miért is avatkoznának a helyzetbe – tette föl a kérdést. Elmondta: a vonatokon utazó nagy számú menekültek esetében a rendőrség a rendről fog gondoskodni és az emberek biztonságára ügyel.

Gerhard Pürstl az intézkedést azzal indokolta, hogy nem tudják ellenőrizni az összes átutazót, nem tudják megállapítani a személyazonosságukat és őrizetbe venni sem tudják őket. A rendőrkapitány elmondta: nem tudjuk megtenni és nem is terveznek lépéseket ezzel kapcsoltban. 

Pürstl hangsúlyozta: az eddigi stratégián nem változtatnak, tehát elsősorban az embercsempészek elfogására összpontosítanak, arra figyelnek, hogy senki ne húzhasson hasznot mások nyomorúságos helyzetéből. Úgy vélte: amennyiben a menekültek nem utazhatnak el vonattal Ausztriába, az embercsempészet újra megerősödik, hiszen az emberek új megoldást fognak keresni, hogy nyugatra utazzanak.

Csütörtök reggel beengedték a migránsokat a budapesti Keleti pályaudvarra, ezért a bevándorlók, akik Nyugat-Európába akarnak utazni, benyomultak a pályaudvar csarnokába. A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak, menetrend szerint közlekednek majd.

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) közlése szerint csütörtökön két menetrendszerinti vonat érkezett Budapestről Bécsbe. Az ÖBB szóvivője elmondta: a bécsi Westbahnhof pályaudvaron nyugodt a helyzet, csak kevés utas tartózkodik itt jelenleg. Michael Braun tájékoztatása szerint a Bécsből Magyarország fele tartó vonatok csak az osztrák-magyar határig közlekednek, mivel a magyar vasúttársaság nem fogadja a szerelvényeket. Emiatt az ÖBB lebeszéli a Magyarország irányába tartókat, hogy megkezdjék az utazást, a jegyeket a jegyirodáikban megtérítik.

Azoknak, akik már nem tudják elnapolni útjukat, a társaság azt javasolja, hogy Bécsből Hegyeshalomig Railjet vonattal menjenek, ott szálljanak át a magyar Intercity járatra Győr fele, és utazzanak tovább Budapestig. A vasúttársaság szerint ez az út nagyjából egy órával lesz hosszabb a megszokott menetidőnél. A Budapestről Bécsbe tartó eljutás egyelőre bizonytalan, a helyzet változása a magyar rendőrség és a vasúttársaság döntésétől függ – közölte az ÖBB.

 

11:40 Elindult egy migránsokkal teli szerelvény a Keleti pályaudvarról – frissítve: Bicskén megállították

Megállt Bicskén az az illegális migránsokkal teli vonat, amely csütörtök délelőtt indult el a budapesti Keleti pályaudvarról; az MTI helyszínen levő tudósítójának beszámolója szerint rendőrök kisebb csoportokban buszokhoz kísérik a bevándorlókat, hogy a bicskei befogadóállomásra szállíthassák őket.  Mindenkit leszállítanak, aki nem rendelkezik érvényes okmányokkal.  A helyszínen mintegy 20 rendőrségi jármű látható, autók, kisbuszok és terepjárók, valamint személyszállításra alkalmas buszok. A vonatszerelvény jelenleg Bicskén vesztegel.

A helyszínen tolmács segítségével tájékoztatják a migránsokat, hogy a táborban étel és szállás várja őket, valamint hogy érvényes okmányok nélkül nem tudnak továbbutazni. 

A migránsokat kisebb csoportokban próbálják a buszokhoz kísérni, ugyanakkor a bevándorlók azt skandálják, hogy “No camp!” vagyis nem akarnak a táborba menni, és tüntetőleg a síneket az állomás épülete előtti parkolóval összekötő aluljáróban maradtak.

 

Korábban írtuk:

Elindult egy migránsokkal teli szerelvény a Keleti pályaudvarról, Sopron felé – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója csütörtök délelőtt.  A szerelvényről korábban a bevándorlók úgy hitték, hogy eljutnak vele Nyugat-Európába, ezért tömegesen szálltak fel rá, a GYSEV-szerelvény azonban Sopronba tart. A vonatra sok rendőr is felszállt. 

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a Keleti pályaudvar csarnokában egy másik peronon kisebb dulakodás alakult ki ,mintegy 20 migráns között, de a rendőrök másodpercek alatt helyreállították a rendet.  A migránsokat csütörtök reggel engedték be a budapesti Keleti pályaudvar csarnokába. Ezzel egy időben visszavonták a rendőröket, akik korábban lezárva tartották a főbejáratot és az oldalbejáratokat is ellenőrizték.  A csarnokban a 8. vágányon állt a GYSEV-szerelvény, amelynek elején egy olyan mozdony van, amelyen a matricázás magyarul és németül az 1989-es határnyitásra emlékezik, és német zászló is látszik rajta. A migránsok erre a szerelvényre szálltak fel és indultak el a pályaudvarról. 

A hangosbemondó folyamatosan tájékoztatást adott arról, hogy a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak. A belföldi vonatok menetrend szerint közlekednek, a hangosbeszélő folyamatosan tájékoztatja az utazókat az induló és érkező szerelvényekről.

 

9:45 Beengedték a migránsokat a Keleti pályaudvar csarnokába 

 

Beengedték a migránsokat a budapesti Keleti pályaudvar csarnokába csütörtök reggel – jelentette az MTI munkatársa a helyszínről. Csütörtök reggel visszavonták a rendőröket, akik eddig lezárva tartották a főbejáratot és az oldalbejáratokat is ellenőrizték. A csarnokban elenyésző a rendőri jelenlét, ahhoz képest, hogy az elmúlt napokban több százan voltak a pályaudvaron.  A bevándorlók, akik Nyugat-Európába akarnak utazni, benyomultak a pályaudvar csarnokába.

Illegális bevándorlók egy Győrbe tartó vonaton a Keleti pályaudvaron 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Illegális bevándorlók egy Győrbe tartó vonaton a Keleti pályaudvaron 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A csarnokban a 8. vágányon áll egy GYSEV-szerelvény, amelynek elején egy olyan mozdony áll, amelyen a matricázás magyarul és németül az 1989-es határnyitásra emlékezik, és német zászló is látszik rajta. A migránsok erre a szerelvényre nyomultak fel, már teljesen megtöltötték azt és akinek már nem jutott helyben, azok fürtökben lógnak a kocsik lépcsőjén. A vonat melletti peront is teljesen megtöltik a migránsok. A vasúti kocsik oldalán Sopron-Győr iránytábla szerepel, de a vasúti tájékoztató rendszerben nincs jele annak, hogy a vonat milyen célállomás felé és mikor indul el.  Az MTI tudósítójának a migránsok azt mondták, azt hiszik, ez a szerelvény elviszi őket Nyugat-Európába. 

Illegális bevándorlók felszállnak egy Győrbe tartó vonatra a Keleti pályaudvaron 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Illegális bevándorlók felszállnak egy Győrbe tartó vonatra a Keleti pályaudvaron 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A hangosbemondó folyamatosan tájékoztat, hogy a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak. A belföldi vonatok a menetrend szerint közlekednek, a hangosbeszélő folyamatosan tájékoztatja az utazókat az induló és érkező szerelvényekről.  A rendőrök megnyitották az eddig a pályaudvart az aluljárótól elválasztó rácsot, így már az aluljáróból is be lehet jutni a pályaudvar épületébe. 

A Mávinform korábban azt közölte az MTI-vel, hogy csütörtöktől Budapestről nem indulnak közvetlen vonatjáratok Nyugat-Európába. A közlemény szerint a vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága érdekében döntött így, “további intézkedésig”.

9:00 Budapestről nem indulnak közvetlen vonatok Nyugat-Európába

  

A közlemény szerint a vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága érdekében döntött így, “további intézkedésig”. A nemzetközi jegyeket a menetrend szerinti belföldi járatokon elfogadják. Váczi Viktor, a MÁV Zrt. helyettes szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a jelenlegi helyzetben Nyugat-Európába csak a nyugati, illetve az északi határ közvetlen közelében lévő állomásokról lehet utazni külső vasúttársaságokkal, Hegyeshalomról és Szobról. Azért fogadják el a belföldi járatokon a nemzetközi jegyeket, hogy ezekre az állomásokra el tudjanak jutni a Nyugat-Európába tartó utasok. A döntés miatt ezek a járatok külföldi szakaszukon is késhetnek – tette hozzá.

 

Embercsempészet elleni összehangolt akció volt Csongrád megyében

Mintegy kétszáz rendőr részvételével tartottak összehangolt akciót az embercsempészet ellen csütörtökre virradóra Csongrád megyében – tapasztalta több helyszínen az MTI tudósítója. A razzia során a megyei főkapitányság tájékoztatása szerint reggel hét óráig egy szerb és 25 magyar állampolgárt állítottak elő, akik autójukban migránsokat szállítottak. A rendőrök 184 határsértőt fogtak el a járművekben, többségük szír állampolgárnak vallotta magát.

A rendőrök az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán ellenőrző-áteresztő pontot alakítottak ki, és a sztrádán haladó minden járművet megállítottak. A gyanús gépkocsikat a szatymazi pihenőhelyre terelték, ahol azokat tüzetesen átvizsgálták. Néhány perc alatt hat embercsempészt fogtak el, ők több mint 50 határsértőt szállítottak volna az ország belseje felé. A járművek többsége magyar rendszámú volt, de akadt német és bolgár autó is. Volt olyan egyterű, melybe a csempész tizenhat határsértőt zsúfolt be. A rendőrök a bűncselekmények elkövetéséhez használt járműveket lefoglalták.

Az akció hírére az ellenőrző pont előtt a sofőrök és a migránsok több autóból is kiugráltak, és a járművet az úton hagyva menekültek el a helyszínről. A razzia az autópálya röszkei pihenőhelyén folytatódott, itt a rendőrök sorban igazoltatták a feltehetően utasokra várakozó férfiakat, és két embercsempészt is elfogtak. Egy szerb férfi határsértőkkel teli autójával akart kihajtani a parkolóból, amikor megállították. Egy magyar embercsempészt pedig az autójához visszaérkezve fogtak el a rendőrök. A járműben két, magát szír állampolgárnak valló férfi ült, poggyászuk a csomagtartóban volt. A sofőr azt állította, fogalma sincs, hogyan kerültek az utasok a kocsiba. A járművet átvizsgálva a rendőrök két kést, egy baseballütőt, több fecskendőt és kábítószergyanús anyagot találtak, amelynél a gyorsteszt amfetamint mutatott ki.

Egy rendőr, felnyitja egy embercsempész határsértőkkel teli kocsijának csomagtartóját az M5-ös autópálya szatymazi pihenőjében 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Egy rendőr, felnyitja egy embercsempész határsértőkkel teli kocsijának csomagtartóját az M5-ös autópálya szatymazi pihenőjében 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A sztráda határ felé vezető oldalán lévő pihenőhelyen a rendőrök csaknem hatvan üres autót ellenőriztek. Az embercsempészek Magyarországra érve általában az itt leállított gépkocsikat – amelyek többsége egyterű, hétszemélyes autó – használják a zöldhatáron átkísért migránsok továbbszállítására. Az átvizsgált járművek jó része nyitva volt, benne a kulccsal, és három olyan is akadt, melyet hamis külföldi rendszámmal próbáltak álcázni. A nyitott autókat a rendőrség folyamatosan elszállítja a benzinkúttól. (MTI)

 

 

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük