Nadrág és cipő nélkül 3000 méter környékén: hegyi mentők hozták le a hegyről a két turistát

Egy 20 és 21 éves német turistát mentettek ki csaknem 3 ezer méter magasból az osztrák hegyi mentők Tirolban, a két fiatal félcipőben, gyönge felszereléssel vágott neki a hegyeknek, kis híján odavesztek.

Még vasárnap indult el a két német Kühtaiból, egy sátorral, matracokkal és kevés élelmiszerrel egy hegyi túrára. Az első éjszakát egy menedékházban töltötték, majd úgy tervezték, tovább indulnak a következő menedékhelyre, amely 2400 méter magasan található.

A tomboló hóviharban eltévedtek, és ahelyett, hogy visszafordultak volna, felfele másztak, abban bízva, hogy jelzett útvonalra találtak. A Sulzkogel csúcs alatt, csaknem 3000 méteres magasságban adták fel, onnét értesítették a mentőket éjjel fél tizenegykor.

A riasztott csapatok meg is találták a két vándort – cipő (egyiküket pedig nadrág) nélkül a szabadban. A ruhadarabot a gazdája levette és meggyújtotta, hogy azzal jelezzék helyzetüket, a sátrukat pedig azért hagyták el, mert attól tartottak, hogy az lecsúszik a mélybe. Az erősen kihûlt fiatalokat a hegyi mentők vitték le a hegyről – a csapat vezetője elmondta, a két fiatal egyedül valószínûleg nem élte volna túl az éjszakát a csúcs környékén a hidegben.

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük