Önnek sikerülne? 2,2 kilós hamburgert nyomott le az osztrák hölgy!

Johnny's névre hallgat Johann Daxböck Pöchlarn-i étterme és jóféle marhahúsból készítik a specialitásokat. Az étlapon XXL-burgerként szerepel egy több mint 2 kilós fogás, benne 1,3 kilogramm színhússal, az össztömeg pedig 2 200 gramm. 

A hiperszendvicset csak megrendelésre készítik el és különleges szabályok vonatkoznak az elfogyasztására. A mûvelet úgy kezdődik, hogy AC/DC zene és reflektorfény mellett felszolgálják a különlegességet. Az utolsó falat legyûrése utána  nyájas próbálkozónak még egy órát az asztal mellett kellett kell töltenie és az ételt magában kell tartania.

Amennyiben nem teljesíti a feltételeket, úgy ki kell fizetni a 28 eurós árat és felkerül a Wall of Shame-re, azaz a szégyenfalra. Ha viszont sikerült betartania az előírtakat, úgy a ház vendége és a Wall of  Fame, azaz a dicsőségtábla a jutalma.

Nemrégiben a 33 éves  Andrea D. küzdötte le sikeresen a hamburger-gigászt- A mindössze 53 kilós hölgy a heute.at portálnak elmondta, hat testvérével együtt nőtt fel, így megtanult gyorsan enni. A hely tulajdonosa elismerősen nyilatkozott a teljesítményről és jelezte, hogy Andrea is felkerül a hősi tettet elkövetők falára.

 

53 kiló önsúly, 2,2 kiló hamburger Fotó: heute.at

53 kiló önsúly, 2,2 kiló hamburger Fotó: heute.at

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük