Oscar-díj átadó 2016: a Saul fia című magyar film esélyes a győzelemre a kategóriájában

 

 

A rangos díjat magyar film most kapta meg először, esélyesei között is utoljára 1990-ben jegyeztek magyar vonatkozású alkotást: Szabó István Hanussen című filmje került az öt jelölt közé a legjobb külföldi film mezőnyében.

   

Ebben a kategóriában idén a Saul fia mellett a Csajkor című francia, az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című svéd, a Mustang című török, valamint A kígyó ölelése című kolumbiai alkotás versengett – emlékeztetett a szervezők által kiadott közlemény. Utóbbi kettő Nemes Jeles László holokausztfilmjéhez hasonlóan a vasárnap kiosztandó Oscar-díjra is esélyes a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában. 

   

Az Independent Spirit Awards hasonló díját az elmúlt években az Ida (Pawel Pawlikowski) című lengyel, az Adél élete (Abdellatif Kechiche) és a Szerelem (Michael Haneke) című francia, a Nader és Simin – Egy elválás története (Asghar Farhadi) című iráni és A király beszéde (Tom Hopper) című brit film nyerte el. 

   

A legjobb filmnek járó díjat idén a Spotlight – Egy nyomozás részletei című amerikai dráma alkotói vehették át az Independent Spirit Awards díjkiosztóján. Tom McCarthy filmjében a Boston Globe tényfeltáró újságírói kutatnak katolikus papok szexuális zaklatási ügyei után. A mű a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb vágás díját, valamint a Robert Altman rendezőről elnevezett elismerést is bezsebelhette.

   

Az Independent Spirit Awards zsűrije Brie Larsonnak ítélte a legjobb női főszereplő díját A szoba című filmben nyújtott alakításáért, a legjobb színésznek járó elismerést pedig Abraham Attah vehette át a Beasts of No Nation című háborús dráma főszereplőjének megformálásáért. Ugyancsak a gyerekkatonákról szóló filmben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért vihette haza a legjobb férfi mellékszereplő díját Idris Elba. Legjobb női mellékszereplőként Mya Taylort díjazták Tangerine című, transznemű Los Angeles-i szexmunkásokról szóló filmben nyújtott alakításáért.

   

A hagyományosan az Oscar-díjak előtt – szombaton – kiosztott Independent Spirit Awards független filmes díjakat idén 31. alkalommal adták át Los Angelesben. (MTI)

 

Statisztikai modellek szerint A visszatérő lehet a nagy befutó a 2016-os Oscar-díj átadón

 

Több matematikai modell szerint is Alejandro Inárritu A visszatérő című filmje nyeri a legjobb film Oscar-díját vasárnap este Hollywoodban, ugyanakkor az elemzők nem zárják ki, hogy az Oscar-szavazók azért még okozhatnak meglepetéseket a gálán.

Az idei filmes díjszezonban nyolc alkotás verseng a legjobb film díjáért, A visszatérő című túlélődráma, a Mad Max – A harag útja című apokaliptikus road movie, az ötvenes éveket idéző Brooklyn, Spielberg Kémek hídja című hidegháborús thrillere, A szoba című emberrablós dráma, a Spotlight – Egy nyomozás részletei, amelyben tényfeltáró újságírók kutatnak katolikus papok szexuális zaklatási ügyei után, a Marson rekedt űrhajósról szóló Mentőexpedíció és A nagy dobás, amely a 2008-as pénzügyi válság hátterét világítja meg.

   

Alejandro Inárritu havas vadonban játszódó alkotását számos elemző emlegeti Oscar-várományosként, a fogadóirodákban is a legesélyesebb befutóként tartják számon. A BBC News két együttműködő technológiai cég statisztikai elemzésének eredményét idézi: hatalmas mennyiségű adatot összevetve a Cognizant és a Clarabridge is A visszatérőt hozta ki győztesként. 

   

A cégek modelljük kidolgozásához 150 féle tényezőt vettek figyelembe a filmek műfajától a jegybevételeken át a nézettségi adatokig, majd 15 évre visszamenőleg vizsgálták, hogy melyek voltak a legfontosabbak az Oscar elnyeréséhez, és ez alapján dolgozták ki algoritmusukat. Figyelembe vették azt is, hogy a népszerű filmes honlapokon milyen érzelmeket váltottak ki a vizsgált filmek, 150 ezer szöveges filmismertetést és számtalan pontozásos értékelést futottak át.

   

A Cognizant képviseletében Nirav Patel elmondta, őket is meglepte, hogy az erős negatív érzelmek – például a düh – mekkora hatással lehetnek az Oscar elnyerésére. “Ha a főhős küzdelmei különösen erős érzelmeket váltanak ki a nézőkből, úgy érzik, mint ha maguk is ott lennének” – magyarázta Patel. Így miközben sok néző nehezen viseli el A visszatérő főhősének (Leonardo DiCaprio) szenvedéseit a filmvásznon, a statisztikák szerint ez mégis a film malmára hajtja a vizet.

   

Számításaik azt mutatják, hogy A visszatérőnek 64 százalék, a Mad Max: A harag útjának 19,2 százalék, a Brooklynnak 13,6 százalék az esélye az Oscarra.

   

Miközben Patel elárulta, hogy ő még nem is látta A visszatérőt, hangsúlyozta, hogy erre az Oscar-előrejelzéshez nincs is szükség, “az algoritmus sem nézi meg a filmeket”. Egyébként modelljük az összes idei Oscar-jelöltet helyesen jósolta meg, és Inárritu Birdman című filmjének győzelmét is helyesen jelezte volna előre tavaly.

   

Vannak azért olyan tényezők, amelyek miatt nem lehet teljes bizonyossággal megmondani, melyik film viszi el az Oscart. Ilyen lehet az is, hogy Inárritu tavalyi győzelme miatt a filmakadémia tagjai közül esetleg néhányan inkább egy másik rendezőre szavaznak.

   

A The Hollywood Reporter ugyancsak Oscar-matematikával támasztotta alá A visszatérő valószínűsíthető győzelmét. A szerző szerint Inárritu filmjének kétszer akkora az esélye az Oscarra, mint a Spotlightnak. Modelljéhez azt vette alapul, hogy a díjszezonban a filmek milyen fontosabb trófeákat gyűjtöttek be, hány jelölést kaptak, és ezek az elismerések az Oscarok történetében korábban milyen súllyal estek a latba.

   

A filmes szaklap cikke is megjegyzi, hogy történhetnek meglepetések, ugyanakkor A visszatérő és Alejndro Inárritu győzelme mellett Leonardo DiCaprio, Brie Larson (A szoba) és Alicia Vikander (A dán lány) Oscarját is szinte biztosra jósolja. (MTI)

 

Szabó István: főként saját benyomásukra alapoznak a szavazók

 

Főként saját benyomásukra és nem a különböző elismerésekre hagyatkoznak egy film megítélésekor az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagjai, amikor az Oscar-díjakról szavaznak – fejtette ki Szabó István Oscar-díjas filmrendező vasárnap az M1 aktuális csatornán. 

   

Szabó István szerint a szavazók döntését legfeljebb a cannes-i elismerés, valamint a Golden Globe-díj befolyásolhatja, hiszen ha egy film kivívta a külföldi újságírók elismerését, biztos nem értéktelen alkotás. Azonban a filmakadémia tagjai túlnyomórészt megnézik a filmeket és saját véleményükre alapozva döntenek – tette hozzá.

   

Szabó István megjegyezte: bár színészeket és filmeket díjaznak, egy film elkészüléséhez nagyon sok ember tehetségére és azok összehangolására van szükség még úgy is, hogy a színész viszi előre a filmet és arca jeleníti meg a történetet.

   

Az idei Oscar-díjakat magyar idő szerint hétfőn hajnalban adják át Los Angelesben, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában van magyar jelölt: Nemes Jeles László Saul fia című alkotása. A díjakat 24 kategóriában az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia 6261 tagjának szavazatai alapján ítélik oda. 

   

Az első magyar alkotás, amely Oscar-díjat kapott, Rófusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmje volt 1981-ben. Egy évvel később Szabó István Mephisto című alkotása a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat nyerte el, első Oscar-díjas magyar játékfilmként. (MTI)

    

A közmédia élőben sugározza az Oscar-díj aátadó gálát

 

Élőben sugározza a közmédia az Oscar-díjak átadását: magyar idő szerint hétfőn hajnalban a Duna televízióban és a Médiaklikken kísérhetik figyelemmel a világ legnevesebb filmes rendezvényét az érdeklődők – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

A 88. Oscar-gála különösen nagy jelentőségű, hiszen 27 év után ismét szerepel magyar film: Nemes Jeles László Saul fia című alkotását a Legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölték. 

   

A közlés szerint vasárnap 22:05-kor az Oscar-díjas Szemekbe zárt titkok című filmmel veszi kezdetét az Oscar-éjszakája a Duna televízióban. A film után 00:20-tól felvezető műsorral indítják a díjátadóhoz kapcsolódó műsorfolyamot, 01:00-kor élőben kapcsolják a vörös szőnyeges bevonulást, 02:30-kor pedig kezdetét veszi a gála.

   

Az est háziasszonya a Balatoni nyárból ismert Kraszkó Zita lesz, hozzá csatlakozik szakértőként Dudás Viktor, az MTVA főtanácsadója és Szöllőskei Gábor filmkritikus.

   

A Duna közszolgálati csatornán magyar szinkrontolmács közreműködésével, a Duna HD adón pedig eredeti nyelven, a Teletext 333. oldalán feliratozva követhetik nyomon a nézők az Oscar-gála történéseit.

   

A díjátadót az érdeklődők online is követhetik az érdeklődők http://www.mediaklikk.hu/oscar oldalon, ahova már a gála előtt is érdemes lesz ellátogatni, hiszen minden nap újabb érdekes kulisszatitkokra derül fény.

   

Hétfőn az m2-es csatornán 20 órától 90 percben sugároznak összefoglalót az éjszaka eseményeiről, ismétlés kedden a Duna televízióban lesz 20:40-től.

   

Az MTVA decemberben jelentette be, hogy a következő három évben a közmédia sugározza az Oscar-gálát, így a magyar közönség sok év után először nézheti országos elérésű magyar csatornán élőben a díjátadó gála eseményeit. (MTI)

 

Meghitt hangulat és kényelem várja a díjátadókat a Dolby Színházban

 

Életnagyságú Oscar-szobor, bekeretezett filmkockák, kényelmes kanapék gondoskodnak a kellemes hangulatról a Dolby Színház pihenőszobájában, ahol a díjátadásban résztvevő sztárok kapcsolódhatnak ki mielőtt színpadra lépnének.

   

A színfalak mögötti szobát az áramvonalas formákkal, rozsdamentes acél kiegészítőkkel és könyvespolcokkal egy modern hollywoodi luxuslakás mintájára rendezték be a Rolex szponzorálásával. Kandalló és a nagyképernyős tévé is tartozik a cserepes fákkal zölddé varázsolt berendezéshez – számolt be róla a The Hollywood Reporter. 

   

A belépőt rögtön egy életnagyságú Oscar-szobor és David O. Selznick Elfújta a szél című filmjének posztere fogadja. A falakon több Rolex óra mutatja a pontos időt: nehogy lekéssék jelenésüket a díjat átadó sztárok, Steve Carell, Tina Fey, Chris Evans, Benicio Del Toro és a többiek.

   

A bár melletti falat teljes egészében betölti egy esti Los Angelest ábrázoló fotó, de számos film egy-egy kinagyított képe is látható a szobában Robert Redford és Paul Newman portréjával együtt. (MTI)

   

 

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük