Tizenketten haltak meg a támadásban Fotó: MTI
Francia nagykövet: a terrorizmussal szemben a szolidaritás a legnagyobb erő
Franciaország magyarországi nagykövete szerint a terrorizmussal szemben a legnagyobb erő a szolidaritás.
Roland Galharague ezt csütörtökön mondta Budapesten a Francia Intézet előtt azon a megemlékezésen, amelyet a szerdai párizsi terrortámadás áldozatainak emlékére tartottak. Beszédében a nagykövet azt hangsúlyozta, hogy megérintette őket a legmagasabb rangú magyar tisztségviselők és a polgárok által kinyilvánított szolidaritás.
Azért gyûltek össze az intézet előtt – mondta -, hogy megerősítsék, visszautasítják a terrort, a gyûlöletet, az erőszakot és hogy kinyilvánítsák, semmi nem fogja kikezdeni a szólás-, a sajtó-, a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való ragaszkodásukat.
Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára azt mondta, teljes mértékben szolidaritást vállalnak Franciaországgal és osztoznak a fájdalomban. Hozzátette: a francia igazságszolgáltatás dolga, hogy igazságot szolgáltasson, “a mi feladatunk a szolidaritás vállalása”.
A megemlékezésen a mintegy száz civil mellett jelen volt Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Patyi Gergely igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint Szél Bernadett, az LMP társelnöke is. A jelenlévők a beszédek után mécseseket gyújtottak a Francia Intézetnél, többüknél “Je suis Charlie”, “Charlie vagyok” feliratú lapok és virágok voltak.
Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök részvéttáviratban fejezte ki együttérzését a francia állami vezetőknek a szerdai terrortámadás után. A Fidesz, a KDNP, az MSZP, a Jobbik, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt, valamint több egyházi és civil szervezet is elítélte a történteket.
A Charlie Hebdo címû hetilap székháza elleni fegyveres terrortámadásban tizenkét ember veszítette életét Párizsban. Az áldozatok közül tízen a lap alkalmazottai, ketten rendőrök voltak.
A francia sajtó megdöbbenését fejezi és egységre szólít
“Gyász, barbárság, Je suis Charlie (Charlie vagyok), Nem! A szabadságot gyilkolják meg” főcímekkel jelentek meg csütörtökön a francia lapok, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztőségében szerdán elkövetett, tizenkét ember halálát okozó terrortámadás után megdöbbenésüket, támogatásukat és egyben eltökéltségüket kifejezve.
A Le Figaro címû konzervatív napilap főszerkesztője, Alexis Brézet nemzeti egységre és a terrorizmus elleni határozott válaszlépésre szólít fel “Ha háború van, győzni kell” címmel megjelent vezércikkében. “Ez háború, valódi háború, amelyet nem katonák, hanem árnyékban bujkáló, módszeres és szervezett gyilkosok vívnak”. “Tegnap óta nem érvényesek az eufemizmusok: valódi háborút üzentek nekünk, az iszlám fanatizmus háborúját a Nyugat, Európa és a demokrácia ellen” – írta Brézet, aki szerint az első feladat eredetre, vallásra, politikai nézetekre való tekintet nélkül egyesülni. A második felfegyverkezni: erkölcsileg, politikailag és jogilag. “A dzsihád elveszett gyermekei, az interneten elszabaduló fanatikusok a szabad ég alatt esküsznek össze országunk és biztonsága ellen. Rájuk le kell csapnunk. Gyengeség és kishitûség nélkül. Amikor háború van, győzni kell” – írta végezetül a főszerkesztő.
A Libération címû baloldali napilap fekete címlappal jelent meg és “Valamennyien Charlie vagyunk” felirattal. A lap főszerkesztője, Laurent Joffrin vezércikkében úgy véli, hogy a támadók nem érték el céljukat. “Barátainkat meggyilkolva összetörtek, de meg is erősítettek bennünket. A Charlie karikaturistái fél évszázada nap mint nap illusztrálták a sajtó létalapját: nevetni, majd harcolni, egyszersmind felmérni a világ hiúságát. A fanatikusok a szabadság ellen támadnak” – szögezte le a szerző hozzátéve: a terrorizmus és nem az iszlám, a szélsőségesség és nem muzulmán honfitársaink ellen kell mozgósítani.
A Le Monde címû tekintélyes baloldali napilap igazgatója, Gilles van Kote “Szabadon, állva, együtt” címû vezércikkében rámutat: a Charlie Hebdo meggyilkolt újságíróival a szólásszabadság – a sajtóé és az állampolgároké egyaránt -, a vita, a bírálat, a meggyőzés volt a gyilkosok célpontja. A merénylet csapda is: a francia társadalomban meglévő megosztottságot, a gyanakodást, a bizalmatlanságot akarja szítani” – figyelmeztet a cikkíró.
Az Ouest-France címû tekintélyes regionális napilap vezércikkírója a szélsőségesek hadüzenetének minősíti a szerdai vérengzést, akik csak az általuk kikényszerített, legrosszabb szabályok szerint mûködő társadalom létezést akarják elfogadni. “Ezt nem akarjuk, mert nem fogadjuk el az embert lealacsonyító, az autonómiáját, szabad döntéshez való jogát, szabad gondolkodását és lelkiismereti szabadságát elutasító mûveltségellenességet” – írta Francois Régis Hutin. A lap ceruzákhoz kötözött kivégzetteket ábrázoló rajzzal emlékezik meg a szerdán agyonlőtt kollégákról
A Francia Nagykövetség megköszönte Magyarország szolidaritását
Közleményben köszönte meg a párizsi terrorista akció után Magyarország szolidaritását a francia nép iránt a budapesti francia nagykövetség csütörtökön.
A Francia Nagykövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében külön köszönetet mondott a magyar köztársasági elnöknek, miniszterelnöknek, külgazdasági és külügyminiszternek, a kormánynak, a társadalomnak, a politikusoknak és a sajtónak.
A nagykövetség az áldozatok tiszteletére csütörtök délután fél 4-kor Budapesten, a Francia Intézet előtt ünnepélyes megemlékezést tart.
Tizenkét ember veszítette életét szerdán Párizsban a Charlie Hebdo címû hetilap székháza elleni fegyveres terrortámadásban. Az áldozatok közül tízen a lap alkalmazottai, ketten pedig rendőrök voltak. Évtizedek óta ez volt a legsúlyosabb terrorcselekmény Franciaországban. (MTI)
A világsajtó a szólásszabadság támogatása mellett a politikai következményekre figyelmeztet
A nemzetközi sajtó nagy terjedelemben foglalkozott a szerdán Párizsban a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztőségében elkövetett, tizenkét ember halálát okozó terrortámadással. A szólásszabadságot támogató üzenetek mellett számos lap a tragédia politikai következményeire hívja fel a figyelmet – írta internetes oldalán közzétett összefoglalójában a Le Monde címû baloldali francia napilap.
A The New York Times címû amerikai lap vezércikkében üdvözölte azt a “vad eltökéltséget”, amelyről a franciák hitelt tettek “szabadságjogaik védelmében” a vérengzés után. A lap ugyanakkor figyelmeztet: “ez nem az a pillanat, amikor az idegengyûlölet rémhírterjesztői megpróbálhatnák az összes muzulmánt beszennyezni terroristának minősítve őket”. A vezércikk egyszersmind indulatosan utasítja el Marine Le Pen szavait, és úgy véli, “szégyen”, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke választási aprópénzre váltja a tragédiát. A The New York Times szerint azzal, hogy az iszlám fundamentalizmus kapcsán Le Pen “az álszentség tagadásáról” beszél, bevándorlás- és muzulmánellenes indulatok szít. Márpedig a lap szerint “ez a merénylet a szabadság elleni támadás, bármit értsünk is ezalatt”.
A Público címû spanyol napilap véleményrovatában Luis Mathias újságíró elítéli “a kritika és a szatíra szabadsága elleni brutális támadást”. “A francia hetilap mindig a köztársasági értékekkel összhangban lévő eszközöket alkalmazott. (…) Ugyanúgy nevetségessé tette Mohamedet, mint Jézus Krisztust”. A szerző szerint a szerdai merénylet következtében Franciaország legszörnyûbb kísérteteivel kényszerül szembenézni. “Kétségkívül nem ez volt a terroristák szándéka, de tettük első következménye, hogy porig alázza a bevándorlókat és a külföldieket”, ami a szélsőjobb újabb térnyeréséhez vezet.
A Guardian címû brit lapban Natalie Nuagrayrede, a Le Monde egykori szerkesztőségvezetője a Charlie Hebdo bátorságát dicsérte. “Egy olyan korszakban, amikor a dogmatizmus és az intolerancia minden fajtája eluralkodni látszik, számos érték – a pluralizmus, a sokféleség, a jog és a szabadság állama, az alapvető jogok gyakorlása – próbatétel előtt áll. És ha Franciaországban az élclap mellett számos támogató tüntetést szerveztek is, “a populista mozgalmak – közöttük Marine Le Pené – megpróbálnak tőkét kovácsolni a tragédiából, hogy az iszlámmal és a bevándoroltakkal szembeni ellenérzéseket táplálják”.
Ugyanebben a szellemben ír a The Daily Telegraph címû brit lap is. Szerkesztőségi cikkében a merénylet következményeire hívja fel a figyelmet megemlítve Michel Houellebecq francia író új könyvét, amelyben 2022-ben az országnak muzulmán elnöke lesz, aki bevezeti a saríát, a vallási alapú muszlim törvénykezést Franciaországban. “Egy ilyen paranoiát könnyen szíthatnak a párizsi gyilkosságok. Ennek ellent kell állni, ellenkező esetben valóban a terroristák győznek.”
A Cumhuriyet címû török ellenzéki újság első oldalán – mintegy “az emberiesség halálának bizonyítékaiként” – a támadással rokonszenvezők Twitter-üzeneteit tette közzé. Az egyikben egy bizonyos Ibrahim Yöruk a Penguen címû török szatirikus lapot felmutatva ezt mondja: “Láttátok? Nem lehet viccelni a hívőket megsértve. Inch Allah (ha Allah úgy akarja), remélem, hogy a következő a Leman (egy másik szatirikus török lap) lesz. Annál tizenkettőnél jóval több fejet kell levágni”. Egy másik Twitter-üzenetben Kerem Cenk azt írja: “Leman, egy napon te is fizetni fogsz az iszlámgyûlöletedért”. Az Akit címû kormánypárti honlapon Támadás a prófétánkat megsértő folyóirat ellen címmel számoltak be a párizsi merényletről.
A Financial Times internetes oldala olvasói rovatában egy újságíró a Charlie Hebdo “felelőtlen” és “ostoba” szerkesztőségi politikáját bírálja. Tony Barber, az Európa főosztály főszerkesztője szavai szerint “nem azt akarja sugallni, hogy a szólásszabadságot ne lehetne a vallás szatirikus ábrázolására alkalmazni”, de hevesen bírálja azokat a kiadványokat, amelyek feltételezik, hogy a muzulmánok provokálásával vihetik diadalra a szabadságot”. Az olvasók bírálatára a brit lap módosította a lap nyomtatott változatában megjelenő írást. A gazdasági napilap csütörtöki vezércikkében maradéktalanul kiáll a Charlie Hebdo és a szólásszabadság mellett.
A Cadena Ser spanyol rádió honlapján hangsúlyozza: “a karikatúrák, a viccek, Houllebecq könyve semmiről sem tehetnek”. “… a megoldás nem a szabadságjogok megcsonkítása, hanem a fanatizmus, az irracionális gyûlölet, a mûveltségellenesség és a tudatlanság elleni küzdelem”.
Több európai lap bejelentette, hogy újból megjelenteti a Jyllands-Poste címû dán magazin által 2005-ben leközölt, és a Charlie Hebdo által néhány hónappal később átvett Mohamed-karikatúrákat. A Berlingske címû dán lap főszerkesztője szerint így kívánja bemutatni, milyen magazin volt a tragikus események célpontja. A Corriere della Sera címû olasz lap, az amerikai Daily Beast és a Slate címû hírportálok szintén karikatúrák közlése mellett döntöttek.
Az Estadao de Sao Paulo címû brazil regionális napilap internetes oldalán megjelentette a Charlie Hebdo legutóbbi címlapjait. Számos latin-amerikai napilap – köztük az argentin La Nación és a kolumbiai El Tiempo is megemlékezett az áldozatokról. (MTI)
A boszniai főmufti elítélte a Charlie Hebdo elleni támadást
A bosznia-hercegovinai főmufti a leghatározottabban elítélte csütörtökön a Charlie Hebdo címû francia szatirikus magazin elleni előző napi “brutális terrortámadást”.
A boszniai sajtó beszámolói szerint Husein Kavazovic Franciaország szarajevói nagykövetének küldött táviratában a teljes Bosznia-Hercegovinában élő iszlám közösség nevében fejezte ki részvétét. A 3,8 milliós Bosznia-Hercegovinában a lakosság mintegy 40 százaléka iszlám vallású.
A főmufti szolidaritását fejezte ki a francia néppel és Franciaországgal a terrorista erőszak elleni harcban, és közölte: elítél mindenkit, aki terrorista akciót tervez és visz véghez, illetve félelmet kelt. “A gondolat- és a média szabadsága, az emberi méltóság tiszteletben tartása vitathatatlan érték és az emberiség fejlődésének szükséges feltétele, amelyet mindig és mindenhol védeni és erősíteni kell” – írta a táviratban Kavazovic.
Hozzáfûzte, hogy a szabadság minden ember természetes vágya, ezért erősebb a félelemnél és elpusztíthatatlan. “Még ha léteznek is olyanok, akik visszaélnek a szabadsággal annak érdekében, hogy másokra ráerőszakolják a rabságot, és a vallást használják fel hitetlen tetteik igazolására, ezek az önző manipulátorok nem pusztíthatják el a szabadság értékét és az igaz hit nemességét” – fogalmazott a főmufti.
Reményét fejezte ki, hogy a gyilkosokat és segítőiket minél hamarabb elfogják és bíróság elé állítják, ugyanakkor bízik abban is, hogy sem a francia nép, sem a világ többi része nem esik abba a hibába, hogy ártatlan embereket megbélyegezzen, ezekkel az erőszakos cselekményekkel ugyanis az elkövetők pont ezt akarják elérni. (MTI)
Brüsszelben egy perc néma csenddel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt
Egy perc néma csönddel emlékeztek meg csütörtökön a brüsszeli nemzetközi intézmények a szerdai párizsi vérengzés áldozatai előtt. Az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz délelőttre, az EP brüsszeli épületei által közrefogott Simone Veil térre hirdette meg a megemlékezést, az Európai Parlament képviselőit és dolgozóit mind arra kérte, jöjjenek el. A szakadó eső dacára több százan töltötték meg a teret. Sokan “Je suis Charlie” vagyis “Charlie vagyok” feliratú táblákat tartottak a kezükben.
Az egyperces tiszteletadást megelőzően a német politikus franciául elmondott rövid beszédében hangsúlyozta: Európa nem engedhet értékeiből, a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságából, nem hajolhat meg, és egyetlen lépést sem hátrálhat azoktól az értékektől, amelyekkel Franciaország hozzájárult az európai civilizációhoz.
Az Európai Bizottság minden épületében délben egy percre leállt a munka, és szintén néma tiszteletadással emlékeztek meg a terrortámadások áldozatairól, a sajtóterem egész falát elfoglaló kivetítőn pedig fekete alapon, több nyelven szintén a “Charlie vagyok” felirat volt olvasható. A bizottság központi épülete, a Berlaymont előtt félárbocra eresztették az uniós lobogókat.
A megemlékezést követően Tom Weingaertner, a brüsszeli külföldi tudósítókat tömörítő szervezet, az IPA elnöke kapott szót, aki arról beszélt, hogy amellett, hogy a történtek elszomorítják a kollégákat, fel is dühítik őket, mert a fegyveres támadók üzenete az, hogy minden újságíró potenciális célpont.
“A mi üzenetünk az, hogy nem engedjük megfélemlíteni magunkat” – szögezte le Weingaertner.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szintén arra kérte az intézmény dolgozóit, hogy néma csönddel tisztelegjenek az áldozatok emléke előtt. Az intézmény épületének aulájában százak álltak némán emlékezve a meggyilkoltakra.
Carmen Romero, a NATO sajtóosztályának vezetője az egyik népszerû mikroblog oldalon tett közzé fényképeket arról, hogy az észak-atlanti szövetség dolgozói szintén egy perc hallgatással mutatták ki szolidaritásukat az áldozatokkal, a francia lobogót pedig szintén félárbocra engedték. (MTI)
A szabadság ellen indított háborúról ír a brit sajtó
Egybehangzóan a szabadság ellen indított háborúként értékelik a Charlie Hebdo címû francia szatirikus magazin párizsi szerkesztőségében szerdán elkövetett vérengzést a csütörtöki brit lapok.
David Aaronovitch, a The Times címû tekintélyes konzervatív brit napilap neves publicistája szerint a fasizmus veresége óta most először fordult elő, hogy polgárok egy csoportját az általuk rajzolt, kimondott, publikált véleményük miatt mészárolták le. Aaronovitch szerint Európa országainak ebben a helyzetben ugyanolyan egyértelmûen ki kell állniuk a szólásszabadság mellett, mint ahogy azt az Egyesült Államok teszi: nincs helyük olyan törvényeknek vagy cselekedeteknek, amelyek a szólás és a sajtó szabadságát, a békés gyülekezéshez fûződő jogokat csorbítják.
A véleménynyilvánítás szabadsága mellett elkötelezett, szókimondó francia lapot más sajtótermékek, köztük a brit sajtó “gyávasága”, a muszlimok esetében alkalmazott kettős mércéje tette “a szégyenlős diszkréció pusztaságából” kiemelkedő célponttá – fogalmaz a The Times szemleírója.
A Financial Timescímû üzleti napilap csütörtöki szerkesztőségi kommentárja szerint a párizsi vérengzés kiszámított megfélemlítési akció, a demokratikus társadalmak pillérének számító véleménynyilvánítási szabadság elleni támadás volt, célja pedig az, hogy a sajtót egyfajta megalkuvó öncenzúrára kényszerítse.
A szabad világnak azonban nem szabad megalkudnia, mivel a szabad sajtó mit sem ér, ha az újságírók nem érzik úgy, hogy szabadon szólhatnak – áll a Financial Times írásában. (MTI)
Ferenc pápa: mekkora kegyetlenségre képes az ember!
A Charlie Ebdo címû francia szatirikus magazin párizsi szerkesztőségében történt terrorcselekmény áldozataiért imádkozott Ferenc pápa csütörtökön. Megerősítették a Vatikán és az olasz repülőterek biztonságát is.
Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-házban bemutatott szentmisén a párizsi merénylet áldozataiért imádkozott. “A párizsi merénylet elgondolkoztat azon, mekkora kegyetlenségre képes az ember!” – hangoztatta az egyházfő. A pápa csütörtökön André Vingt-Trois párizsi érseket fogadja a Vatikánban azt követően, hogy szerdán a franciaországi imámokkal találkozott.
Az olasz hatóságok tovább erősítették a Vatikánvárost övező biztonsági készültséget, amely már eddig is kiemelt volt. Rendkívüli készültség lépett életbe a római Leonardo da Vinci nemzetközi repülőtéren is. Megerősítették az olaszországi templomok, zsinagógák és vallási iskolák, valamint a diplomáciai képviseletek védelmét a tömegközlekedés biztonságával együtt. Leállították az olasz utcákon szolgáló katonai egységek számának korábban tervezett csökkentését.
Angelino Alfano olasz belügyminiszter szerint nincsen arra utaló jel, hogy Olaszországban is hasonló terrorista merénylet következhet be. A Vatikán és Olaszország azonban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyvereseinek célpontjai között szerepelhet, miután az IÁ által közzétett videókon többször is elhangzott, hogy Róma meghódítására készülnek. Az egyik videón az IÁ zászlója lobogott a Szent Péter téren.
Az olasz kormány új terrorizmusellenes intézkedések bevezetésére készül. Közöttük szerepel az adatvédelmi törvények korlátozása, a terrorizmussal gyanúsítható személyek útlevelének bevonása, a légiforgalmi utaslisták ellenőrzése, a szélsőséges internetes honlapok betiltása.
A párizsi merénylet következtében Milánó önkormányzata befagyasztotta az újabb muzulmán imahelyek építését.
Olasz sajtó: A muzulmánokat is lehessen életveszély nélkül bírálni!
A Charlie Hebdo francia szatirikus magazin “megsemmisített” szerkesztőségéről emlékeztek meg csütörtökön az olasz újságok, hangsúlyozva, hogy a mai világban egyedül az iszlám vallást nem lehet életveszély nélkül bírálni.
“Szeretnénk fenntartani magunknak a jogot, hogy kritizáljuk, ahogy tetszik. Megtanultuk kritizálni a kereszténységet, a buddhizmust is életünk kockáztatása nélkül” – írta Ernesto Galli della Loggia olasz történész a Corriere della Sera címoldalán.
A legnagyobb olasz napilap a mindenki szabadsága elleni támadásnak nevezte a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt terrorista támadást. A lap szerint bekövetkezett az európai titkosszolgálatok által hónapok óta jósolt merénylet, amely lényeges változás az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyveresei által eddig követett terrorstratégiában.
“Nyakig benne vagyunk a háborúban” – kommentálta az eseményeket Umberto Eco olasz író. Szerinte az IÁ “új nácizmus”, amely meg akarja hódítani az egész világot. Umberto Eco hangoztatta, úgy érzi magát mint gyerekkorában, amikor a második világháborús bombázásban élte napjait, soha nem tudva, mikor zuhannak rá bombák.
A balközép La Repubblica szerint a párizsi terrorcselekmény Franciaország szeptember 11-kéje. A lap kommentárja szerint nem fanatikusok akciója volt, hanem “látványos forgatókönyvvel látványos célpont ellen” elkövetett terrorista támadás. Az újság szerint a merényletnek a nem szélsőséges iszlám világ is áldozata.
A cseh sajtó a szabadságjogok ideiglenes korlátozásában látja a kiutat
A szabadságjogok ideiglenes korlátozását, vagy az Izraelt a palesztin területektől elválasztó falhoz hasonló intézkedések megtételét javasolják a csütörtöki cseh napilapok a párizsi terrorista támadással kapcsolatos kommentárjaikban.
A lapok úgy vélik, hogy Európának ezzel kellene válaszolnia a kontinensen élő radikális iszlamisták és az őket, illetve az iszlám bevándorlókat elutasítók közt kibontakozó konfliktusra.
“Amennyiben a liberális demokrácia fenn akar maradni, egy időre valószínûleg korlátozni kellene bizonyos szabadságjogokat. Máskülönben elsöprik (a liberális demokráciát) a radikális megoldások hívei, akik előbb a terroristákkal, majd magával a szabadsággal is leszámolnak” – írja a Lidové Noviny vezércikkében. A konzervatív újság úgy látja, hogy az egyes országok saját felfegyverzett állampolgáraik ellen csak a szabadságjogok korlátozásával tudnak fellépni.
A Mladá Fronta Dnes az Izraelt a palesztin területektől elválasztó falat hozza fel pozitív példaként, melynek következtében Izraelben csökkent az öngyilkos terrorista támadások száma. “Hasonlóan szokatlan dologra, még akkor is, ha azt sokan bírálni fogják, van szükség itt és most is” – írja a liberális napilap.
A francia fővárosban elkövetett véres gyilkosságnak ösztönzően kellene hatnia arra, hogy az európai politikusok a bevándorlást kiemelt problémaként kezeljék. “A külföldiek bevándorlására már csak azért is szükségünk van, mert társadalmunk kihalófélben van. Az azonban elképzelhetetlen, hogy mérgezett kígyót melengessünk a mellünkön” – jegyzi meg a Mladá Fronta Dnes.
A Hospodárské Noviny címû gazdasági és politikai napilap felhívja a figyelmet arra, hogy Európa gyakorlatilag minden országa tanácstalan a bevándorlással felmerült iszlám probléma megoldásában. Miután a probléma mindenkit érint szükség van arra, hogy mihamarabb megszülessen a megoldás – írja az újság.
La Libre Belgique: Mindannyian Charlie-k vagyunk
Fekete címlappal, “Mindannyian Charlie-k vagyunk” felirattal jelent meg csütörtökön Belgium második legnagyobb francia nyelvû napilapja, a la Libre Belgique.
Az újság 16 oldalt szentelt a szerdai párizsi vérengzésnek. A lap a támadás mérlegét szörnyûségesnek, az általa keltett lökéshullámokat pedig globálisnak nevezi.
A lap publicistája, Francis Van de Woestyne új szeptember 11-éről ír, utalva a 2001-ben az Egyesült Államok ellen elkövetett merényletekre, és arra int: a terroristák újra le fognak csapni.
Hiba volna, ha egy maroknyi, semmit sem tisztelő szélsőséges tettei alapján általánosítanánk minden muszlimmal kapcsolatban.
“A gyilkosokat fel kell kutatni, le kell tartóztatni és el kell ítélni. Szigorúan. Ha nem cselekszünk, sosem lesz fegyvernyugvás” – hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ha “háborúba megyünk”, azzal a támadás kitervelői győznek, a gyûlölet pedig sosem lehet válasz a gyûlöletre, de a naivitás sem.
A szerző szerint különleges jelentősége van annak, hogy a támadás célpontjai újságírók voltak, a sajtó és a humoristák elleni támadás a demokrácia egyik alappillérre elleni merénylet.
A lap nagy terjedelemben mutatja be az “elszántan független” Charlie Hebdo tevékenységét, amelyet a szélsőségesek esküdt ellenségének nevez, és amely 2001 óta a politikusok és a szélsőjobboldal után a vallási fanatikusokat, a muszlim radikálisokat is maró humorának céltáblájává tette.
Az újság a belga terrorfenyegetettséget értékelő és elemző testület, az OCAM vezetőjét, André Vandorent is megszólaltatta, aki szerint Párizsban “pontosan ugyanaz” történt, mint tavaly a brüsszeli zsidó múzeumnál, szerinte ezzel a szélsőségesek semmilyen új határt nem léptek át. Vandoren tudatta, hogy egyes helyeken Belgiumban is a harmadik szintre emelték a terrorkészültséget, de nem mondta meg, hogy pontosan hol.
Az OCAM vezetője szerint a kanadai parlament elleni támadás és a sidney-i kávézó elleni merénylet is illeszkedik ebbe a sorba.
Hollande nemzeti gyásznapot hirdetett csütörtökre
Nemzeti gyásznapot hirdetett csütörtökre és összefogásra kérte Franciaországot Francois Hollande francia államfő a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen Párizsban elkövetett, 12 áldozatot követelő terrortámadást követően.
“Az egység a legjobb fegyverünk. Semmi nem oszthat meg minket, semmi nem választhat szét minket” – mondta szerda este a köztársasági elnök a francia közszolgálati televízióban élőben közvetített rövid beszédében. Azt is jelezte, hogy a közintézményeken a nemzeti lobogót három napra félárbocra eresztik.
Az államfő csütörtökre összehívta a nemzetgyûlés és a szenátus elnökét, valamint valamennyi parlamenti párt vezetőjét, hogy “a közös eltökéltségünkről tegyünk tanúbizonyságot”.
“Szeretném itt az önök nevében részvétemet a családoknak, a sérülteknek, a hozzájuk közel állóknak és azoknak, akiket ma közvetlenül sújt ez a gyáva gyilkosság” – fogalmazott az elnök.
Francois Hollande Franciaország “hőseinek” nevezte a terrortámadásban megölt embereket, akik a “szabadságért” haltak meg.
“ők ma a mi hőseink és ezért holnap nemzeti gyásznap lesz, ezt hirdettem ki” – mondta. “A közhivatalokban 12 órakor megemlékezünk róluk, és arra kérem a lakosságot, hogy vegyen részt benne” – tette hozzá.
“Az egész köztársaságot érte ma támadás. A köztársaság a véleménynyilvánítás szabadsága, a kultúra, az alkotás, a pluralizmus, a demokrácia. Ezt vették célba” – fogalmazott az államfő. “A szabadság erősebb marad mint a barbarizmus” – tette hozzá, és “összefogásra kért mindenkit, mindenfajta formában”.
Hollande elmondta, hogy “a világ minden tájáról a szolidaritás és a testvériség üzeneteit kapta Franciaország”, s jelezte, hogy a nyomozás megkezdődött az elkövetők megtalálására.
A francia elnök annyit mondott, hogy a támadásban 11 férfi és egy nő vesztette életét. Francois Molins párizsi ügyész korábban azt jelezte, hogy a támadásnak 11 sérültje is van. A francia hírtelevíziók szerint közülük négy állapota életveszélyes.
A román államfő “Je suis Charlie” feliratra cserélte profilképét a Facebookon
Klaus Iohannis román államfő Je suis Charlie (Én is Charlie vagyok) feliratra cserélte szerdán profilképét Facebook-oldalán, csatalakozva ezáltal ahhoz az interneten terjedő szolidaritási hullámhoz, amely a párizsi Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztőségében történt mészárlás nyomán bontakozott ki világszerte.
A román elnök bejegyzésében arra szólítja fel követőit, hogy maguk is fejezzék ki szolidaritásukat a franciaországi tragédia áldozatainak családtagjaival, és sorakozzanak fel azok mellett, akik hisznek a szólás szabadságában. “Kötelességünk szembeszállni a terrorizmussal, ennek a gyilkos járványnak nem lehet helye a világban” – fogalmazott a román államfő.
A decemberben hivatalba lépett Klaus Iohannis számít a legnépszerûbb európai politikusnak a Facebookon: jelenleg csaknem 1,4 millió kedvelője van a közösségi portálon.
A román vezetők részvéttáviratokban és hivatalos nyilatkozatokban is elítélték a párizsi vérengzést, az emberek pedig mécseseket gyújtottak Franciaország bukaresti nagykövetsége előtt.
Áder János részvéttáviratot küldött a francia államfőnek
Áder János köztársasági elnök részvéttáviratban fejezte ki együttérzését Francois Hollande francia államfőnek szerdán a Charlie Hebdo hetilap székházában elkövetett terrorista merényletet követően – a levelet a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-hez is eljuttatta.
A magyar államfő ebben a magyar nép és maga nevében is részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjainak, a sérülteknek és hozzátartozóiknak.
“Lélekben ott vagyunk velük, osztozunk Franciaország fájdalmában, és a francia néppel együtt gyászoljuk az alattomos orgyilkosság valamennyi áldozatát” – fogalmaz a levélben Áder János.
Megerősítette: Magyarország a leghatározottabban elítéli a terrorizmus minden formáját, és következetesen kiáll a gondolatok, a vélemény és a sajtó szabadságának, közös európai alapértékeinek védelme mellett. Egyben tudatta azt is: Franciaország továbbra is számíthat Magyarország támogatására az ehhez hasonló cselekedetek elkövetői elleni fellépésben.
Orbán Viktor elítélte a támadást és részvéttáviratot küldött a francia államfőnek
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke részvéttáviratot küldött Francois Hollande köztársasági elnöknek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A közlemény szerint a kormányfő a leghatározottabban elítéli a szerdai párizsi terrorista akciót.
“A kegyetlen támadás, az embertelen erőszak semmivel sem igazolható. Orbán Viktor és a magyar kormány együtt érez a gyászoló családokkal és a francia néppel, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kíván” – tartalmazza a közlemény. (MTI)
A Charlie Hebdo címû szatirikus hetilap évek óta támadások kereszttüzében áll
Nem a tizenkét halálos áldozatot követelő szerdai merénylet az első támadás a baloldali, erőteljesen vallásellenes Charlie Hebdo címû francia szatirikus hetilap ellen, amelynek munkatársait az elmúlt években többször érték halálos fenyegetések, irodája és honlapja ellen több támadást is elkövettek.
A BBC brit közszolgálati televízió honlapján megjegyzi, hogy Stephan Charbonnier avagy Charb, a lap igazgatóját folyamatosan testőrök védik és többször kapott halálos fenyegetést. A Telegraph címû brit napilap úgy tudja, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 2013-ban vérdíjat tûzött ki Charbra, iszlamista honlapokon pedig nemrégiben lefejezésére buzdítottak.
A szerdánként megjelenő magazin senkit sem kímélő, nonkonformista, a katolicizmust, az iszlámot, a zsidóságot vagy a szélsőbaloldalt egyaránt kifigurázó hangvételét misem bizonyítja jobban, minthogy Twitter-oldalán közzétett legutóbbi bejegyzéseinek egyike a rettegett Abu Bakr al-Baghdadit, az Iszlám Állam (IÁ) nevû terrorszervezetet célozta meg.
A 45 ezer példányban megjelentetett magazin eheti borítóképén Michel Houellebecq, a botránykönyveiről ismert francia író szerepel, akinek Behódolás (Soumission) címû könyve ugyancsak január 7-én jelent meg, s már kiadása előtt óriási vihart kavart Franciaországban. A közeljövőben játszódó történet szerint ugyanis egy radikális muszlim politikus foglalja el a francia államfői pozíciót.
2006-ban számos muzulmánt feldühített a Charlie Hebdo, miután az eredetileg a Jyllands-Posten dán napilap által közölt, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat a francia lap is lehozta, és hozzátette saját rajzait. Válaszul gyújtóbombát dobtak a magazin párizsi irodájára.
2011 novemberében újabb hasonló támadás érte a lap irodáját, valamint hackerek indítottak akciót a honlapja ellen, feltehetően válaszul arra, hogy a magazin “Charia Hebdo” néven különkiadást jelentetett meg, s Mohamed prófétát a szám “társ-főszerkesztőjeként” jelölte meg.
2012. szeptember 19-én a szatirikus hetilap ismételten Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt. Aznap újabb hackertámadás érte a magazin honlapját. A karikatúrák olajat öntöttek a tûzre, mivel nem sokkal korábban Mohamed prófétát és az iszlámot gyalázó amerikai amatőr film jelent meg, amely világszerte feldühítette az iszlám híveit. A karikatúrák miatti tiltakozásoktól tartva 2012. szeptember 21-én, a péntek déli muzulmán ima idején húsz országban ideiglenesen zárva tartottak a francia diplomáciai képviseletek és iskolák.
“Ha figyelembe vesszük a körülményeket, a világhelyzet soha nem kedvez a radikális iszlám és általában a vallásokkal való viccelődéshez. Ha figyelembe vesszük a körülményeket, akkor soha nem lehet semmiről beszélni, a szatirikus sajtónak pedig vége” – nyilatkozott akkor a Charlie Hebdo igazgatója. (MTI)
Rómában biztonsági készültséget rendeltek el az újságok szerkesztőségeinél
A legmagasabb fokú biztonsági intézkedések léptek életbe szerdán Olaszországban a Charlie Hebdo címû francia magazin párizsi szerkesztőségében elkövetett vérengzést követően. Rómában biztonsági gyûrûvel vették körül a szerkesztőségeket.
Elsőként az olasz fővárosban levő szerkesztőségeknél erősítették meg a védelmet. Hasonlóképpen a Vatikán környékén is tovább erősítették a biztonságot. Angelino Alfano belügyminiszter a legmagasabb fokú biztonsági készültséget rendelte el egész Olaszországban. A belügyminiszter ezt követően összehívta az olasz nemzetbiztonsági és terrorizmus ellenes bizottságot.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök elítélte a párizsi merényletet és szolidaritását fejezte ki Francois Hollande francia elnöknek. Franciaország római és milánói konzulátusa előtt szolidaritási megmozdulást tartottak. (MTI)
Európai vezetők megdöbbenésüket fejezték ki
Mély megdöbbenésüknek adtak hangot európai vezetők szerdán, a Charlie Hebdo francia szatírikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadást követően.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke brutális és embertelen támadásnak minősítette a történteket.
“Ez tûrhetetlen, barbár cselekedet, amelyet sem emberként, sem európaiként nem hagyhat szó nélkül egyikünk sem” – idézte a brüsszeli testület rövid közleménye a luxemburgi politikust, aki részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, Franciaországot pedig mind a maga, mind az általa vezetett testület nevében szolidaritásáról biztosította.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke tudatta, hogy mélyen megdöbbentette a terrortámadás, egyúttal együttérzéséről biztosította a szerkesztőséget, a rendőröket és szeretteiket.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár teljes szolidaritásáról biztosította Franciaországot, a merényletet pedig a sajtószabadság elleni felháborító támadásnak minősítette.
Az Európai Uniótól teljes mértékben független, 47 tagállamot tömörítő páneurópai integrációs szervezet, az Európa Tanács parlamenti közgyûlésének elnöke, a luxemburgi Anne Brasseur szintén az interneten tudatta: együttérez az áldozatokkal. “Ez közvetlen támadás a véleménynyilvánítás szabadsága ellen” – tudatta rövid üzenetében az ET parlamenti közgyûlésének vezetője. (MTI)
Az első hírek: fegyveresek támadtak a szerkesztőségre
A rendőrség megerősítette, 12-en haltak meg a lövöldözésben, köztük két rendőr. Több karikaturista is megsérült a támadásban, egy rendőrségi forrás szerint mintegy 7-en sérültek még.
Lövések értek egy rendőrautót is, a támadók ugyanis menekülőben tûzpárbajba keveredtek a rendőrökkel. A támadók miután végeztek egy utukat álló rendőrrel, elmenekültek, az autójukat kora délután Párizs egyik északkeleti elővárosában, Pantinben találták meg. A támadókat nagy erőkkel keresik, mintegy háromezer rendőr eredt a nyomukba. Az újság dolgozói szerint a támadók tudhatták, hogy szerdán délelőtt tartják a szerkesztőségi ülést és ilyenkor sokan vannak az épületben.
A francia kormány a legmagasabb fokozatra emelte a készültségi szintet a főváros térségében a Charlie Hebdo címû francia szatirikus hetilap párizsi székháza elleni szerdai fegyveres terrortámadás miatt.
A rajtaütésben a legutóbbi információk szerint tizenkét ember vesztette életét. A rendőrség közlése szerint legalább négyen megsebesültek, többen közülük válságos állapotban vannak. Az AFP francia hírügynökség az utóbbi negyven év legvéresebb franciaországi terrortámadásának minősítette a történteket.
A támadás részletei itt olvashatóak.
Profi gyilkosok voltak a támadók.