Rezsicsökkentés osztrák módra: kedvezőbb áramszolgáltatás a vidéki gazdaságoknak Ausztriában

  Az osztrák áramértékesítő szövetkezet, a BestpresAgrar által elindított kezdeményezés célja, hogy az agrárszektor összefogása révén az eddig háztartási kategóriába sorolt vidéki gazdaságok együtt jóval kedvezőbb feltételekkel, nagykereskedelmi áron kapjanak áramot. A BestpresAgrar nagyobb mennyiségû áram vásárlása esetén kedvezőbben tárgyalhat majd az energiaszolgáltatókkal. 

A csoportos vásárlás további előnye, hogy a piaci árak változása szerint módosulhat az áram ára is – áll az akcióról szóló közleményben.     Elsősorban az állattartó gazdaságokra koncentráltunk, mivel nekik nagy az áramigényük, de minden agrárvállalkozás és mezőgazdasági termékeket előállító vállalat csatlakozhat a felhíváshoz – mondta Anton Emsenhuber a szövetkezet vezetője. Hozzátette: az akció kiírásakor figyelembe vették a tartományi sajátságokat, különös figyelmet fordítottak Felső- és Alsó-Ausztria, Stájerország és Burgenland gazdaságaira.    

A felhívásra tízezer vállalkozás jelentkezhet, a szervezők egyelőre ilyen jelentkezőszám mellett látják kézben tarthatónak és átláthatónak a rendszert. Az akció eredményeképpen akár 15 százalékos megtakarítás elérésével számolnak, hiszen ennyi a különbség az egyéni fogyasztói és a nagykereskedelmi áramár között.     A jelentkezés menete igen egyszerû – mondta a szövetkezet vezetője. Az online regisztráció után a szövetkezet megállapodik az áramszolgáltatóval és ajánlatot tesz a gazdaságnak az áram díjszabásáról. Amennyiben a vállalkozás tizennégy napon belül elfogadja a felkínált ajánlatot, 2015. január elsejétől már az új tarifa szerint fizet.    

Az osztrák árampiacot szabályzó E-Control üdvözölte a kezdeményezést. Közleményükben kiemelték: a mezőgazdasági üzemek összefogása olyan ésszerû lépés, amely növeli a piaci versenyt. Az idén az első fél évében 3700 vidéki gazdaság (1,9 százalék) váltott áramszolgáltatót, amely együttvéve duplája az előző két évben történt váltásoknak. 2013-ban 2300 gazdaság (1,2 százalék), 2,12-ben pedig 1500 agrárvállalkozás (0,8) keresett új szolgáltatót – közölte az E-Control.     BestpresAgrar akciója az első olyan országos szintû kezdeményezés, amely közös piaci fellépésről szól. Helyi szinten már 2011 óta sikeresen mûködik egy áramértékesítő szövetkezet, amely összesen négyszáz tagot számlál. 

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük