Amerikai teherautó Salzburg autópálya

Salzburg: amerikai katonai teherautó miatt csaknem két órára megállt a forgalom az A1-es autópályán

Két órára le kellett zárni hétfő délután az A1-es autópályát Salzburgban, miután egy lőszert szállító amerikai katonai teherautó leszakított egy felsővezetéket a sztráda alatt aluljáróban.

Az ORF beszámolója szerint a teherautó egy másik amerikai katonai kocsival együtt közlekedett Salzburg-Lieferingben a Schmiedingerstraße-n az A1-es autópálya (Westautobahn) alatt. A veszélyes rakományt szállító járművek egyike az aluljárón áthajtva leszakította az elektromos felsővezetéket.

A teherautó lőszert szállíthatott


A rendőrség szerint a teherautó lőszert vagy lőszeralkatrészeket szállíthatott. Mivel félő volt, hogy a rakomány elektromos áramtól begyullad, a területet biztonsági okokból – 500 méteres körzetben – lezárták. A rendőrség szakemberei aztán gyorsan megállapították, hogy a konténerek tartalma nem jelentett veszélyt – mondta az APA-nak a tartományi rendőrség szóvivője.

A két teherautó Szlovénia felől érkezett és egy németországi NATO-gyakorlatra tartott, a járművek osztrák tranzitengedéllyel rendelkeztek. Azt egyelőre nem tudni, hogy a sofőr miért hajtott be az autópálya alatti aluljáróba, és miért mérte fel rosszul annak magasságát.

Kilométeres torlódás

A teherkocsi csak kissé rongálódott meg, este hét óra után tudott kihajtani az aluljáróból. A második teherautóval együtt a wals-siezenheimi Schwarzenberg laktanyába kísérték. Onnan a teherautó kedden folytatja útját Németországba. A balesetben senki sem sérült meg.

Az autópályát este negyed nyolc körül nyitották meg újra a forgalom előtt, a zárást még fél hat előtt rendelték el a legforgalmasabb salzburgi szakaszon, a Bergheim-West lehajtó és a Liefering-alagút közötti részen – mindkét irányban.

Az autópályán jelentős torlódás alakult ki. Az Ö3-Verkehrsservice szerint mindkét irányban mintegy hat kilométer hosszú kocsisor torlódott fel. A forgalmat – jelentős késésekkel és várakozási idővel – a városon keresztül terelték el.

Fotó: ORF

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük