Sí vb 2013: Schladming 6 millió euró többletbevétellel számolhat

A grazi Johanneum Research kutatóintézet tanulmánya szerint évente 44 ezer többlet vendégéjszakát és hatmillió euró többletbevételt hozhat a Schladming-Dachstein kistérség számára a nagyszabású sportesemény megrendezése, illetve az azt megelőző turisztikai és infrastrukturális fejlesztések. A kedvező hatás elsősorban a szállodaiparban és a vendéglátásban csapódik le, de a helyi élelmiszergyártók is profitálhatnak a fellendülésből – állítja a tanulmány szerzője, Michael Steiner az ORF rádiónak nyilatkozva.

Az elmúlt években 2,7 százalékkal növekedett a régióban a vendégéjszakák száma, Steiner szerint ezen felül további évi 1,8 százalékos bővülést hozhat a sportesemény.

A szakértő szerint a rendezvénynek reklámhatása is lesz, jelentősen növelni fogja Schladming ismertségét a dél-németországi és a kelet-közép-európai országokban.

 

A településen 1982-ben már rendeztek egyszer alpesisí-világbajnokságot, ettől függetlenül a mostani versenyre jelentős feljesztésekkel készültek. Arról a Profil címû hetilap számolt be január közepén, hogy 2008 óta összesen 400 millió eurót költöttek a világbajnoksági előkészületekre. A lap úgy tudja, hogy az összeg felét közpénzből, a stájerországi tartományi költségvetésből fedezték. A négyezer-ötszáz lelket számláló településen számos infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre, így például parkolóházak, új gépkocsi-behajtók épültek, s megújult a vasúti pályaudvar is, modernizálták a szállodákat és a sífelvonókat, új szálláshelyek létesültek és felépült egy sportaréna.

   

Nem teljes azonban az egyetértés a szakértők között arról, hogy a fejlesztések valóban fenntartható növekedést hoznak-e. Az Osztrák Ökológiai Intézet vezetője, Georg Tappeiner úgy látja, hogy túlságosan Schladmingra összpontosultak a beruházások. Emellett kétségesnek látja például azt, hogy az újonnan épült kétezer fős sajtóközpont hosszú távon is hasznosítható lesz.

   

A szállodások között sem mindenki teljesen elégedett, ennek az oka azonban inkább a bajnokság időpontja – ami viszont a a Nemzetközi Sí Szövetség(FIS) naptárához igazodik. A Február eleje-közepe Ausztriában és több környező országban hagyományosan “farsangi szünet”, illetve “síszünet” az iskolákban, ezért ebben az időszakban világbajnokság nélkül is elkelnek a szállások. 

(MTI)

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük