Téli zárás: nyárra átépítik a szállodát
Kedden mindenki hajnali négykor kezd. Mert közben bontják a szálloda egy részét, robbantják az alatta levő dombot, hogy a nyári szezonra elkészüljön az újabb csoda. Na, ez már nem az én placcom lesz. Szóval az építkezés miatt néha nem lesz áram, meg a mosodát is lebontják, és addigra nekünk el kell készülni. Ki kell takarítani minden szobát, folyosót, kamrát, lépcsőházat, még a szellőzőrácsokat is fényesre kell polírozni. Aztán nyáron, a szezon elején ezt újból megcsinálja valaki – olvasható az szezon befejezéséről szóló bejegyzésben, a teljes szöveg a linkre kattintva érhető el.
Éjszakai mûszak: monoton hajtogatás hajnalig
Amikor már azt hittem, minden lehetséges módját átéltem az itteni munkának, akkor jött az alvásmegvonás. Az, hogy éjjel kettőre kellett jönni dolgozni, elég megrázó élmény volt, írja a szerző az utolsó napokat megörökítő postjában.
Ha 1.20-kor csörög az ébresztő órád, kinézel az ablakon, és köd van, meg szemerkélő eső, tök sötét, az kicsit sem vicces.
Még akkor sem, ha a domb közepén vár rád a sorstársad, akivel lehúzod az éjszakai mûszakot.
Kettőkor vasalásra előszárított nedves asztalterítőket és párnahuzatokat előhajtogatni elég monoton, ettől a munkától délután is bekómázok, annyira unalmas. És még beszélgetni sem volt túl sok erőnk. Fél négykor beültünk az öltözőbe, Móni hozott szendvicseket, én joghurtot, és reggeliztünk. Aztán öt órától vasalás, ezerrel, ketten pakolták a gépbe a terítőket, én Z. a hangyával hajtogattam. Vicces volt, és büdös.
A teljes bejegyzés arról, hogy milyen érzés jutalomként az egyik szobában kávézni, itt olvasható.
Sweet home: éjjel érkezem
Hosszú út volt. Még az utolsó nap is túlóráznunk kellett, még elvileg a szobaátvételt is meg kellett volna várnom, de már se a szezonpénz, se semmi nem érdekel, el kellett indulni, lejárt a szerződésem, lejárt mindenféle hatalmuk felettem, nem tarthattak vissza – olvashatjuk a hazatérésről szóló beszámolóban.
Még szakadt a hó a Gerlos környéki hegyeken hazafelé, még egyszer megmutatta magát a tél, de itthon végre tavasz van. Még szerencse, hogy két kocsival jöttünk, és tartottuk egymásban az erőt, húztuk egymást előre, és minden pihenőhelyen ugráltunk örömünkben, hogy már közeledünk.
Az energiaitalok, kávék és zenék mellett a folyamatos telefonhívások is toltak előre, mert akárhány éves az ember, a családja ébren várja az éjszaka közepén, hogy hazaérjen.
Nekem még plakátot is készítettek, amit az ajtómra ragasztottak. Nem tudtam sírni sem örömömben, annyira jó érzés. És elmondhatatlan, amikor hajnalban az apukám pizsamában vár az ajtóban, anyukám süteménnyel a szobámban.
A hazatérésről szóló teljes post itt található.
