Bécsi iskolakezdés: 122 osztály karanténban az első héten

A 2021/22-es tanév első hetében 270 tanulót és 39 pedagógust szűrtek ki igazoltan koronavírus-fertőzöttnek az osztrák főváros iskoláiban. Így 122 intézményben került legalább egy osztály karanténba. Christoph Wiederkehr oktatási tanáncsnok szerint minden a várakozások szerint alakul.

Michael Ludwig bécsi polgármester a kontaktkutató központ munkatársaival Fotó: PID / C. Jobst

„A bécsi oktatási intézményekben pontosan úgy alakulnak a fertőzésszámok, mint ahogyan az várható volt” – ismertette Christoph Wiederkehr alpolgármester és oktatási tanácsnok az első hét iskolai PCR-tesztjeinek eredményét. 2021. szeptember 2. és 9. között a bécsi oktatási intézményekben kötelezően előírt koronavírus-tesztek 270 diáknál és 39 pedagógusnál mutatták ki a fertőzést. Az óvodákban 19 gyereket és 45 óvópedagógust szűrtek ki. Ez azt jelenti, hogy Bécsben már 122 intézményben került legalább egy osztály két hétre karanténba, és 21 óvodában is be kellett zárni csoportokat. Két óvodát pedig egy az egyben bezártak koronavírus-fertőzöttek miatt. 

Szeptemberben 17.500 kezdte meg az iskolát Bécsben Fotó: PID / Martin Votava

Bécsben egyébként nagyon szigorúak a karanténszabályok. Tíz év alattiak esetében az egész osztály tíz napra karanténba kerül, ha bármelyik gyerek tesztje pozitív lesz, és csak ezt követően térhetnek vissza – negatív teszt birtokában – az iskolába. Egyes esetekben a hivatal azonban másképp is dönthet. Mivel a beoltott tanulók továbbra is járhatnak iskolába, Wiederkehr az oltás felvételére buzdít minden 12 év felettit. Ennek megkönnyítésére előre meghatározott napokon oltóbuszok állomásoznak Bécs ötven legnagyobb oktatási intézményénél. Ezeknél nemcsak a diákokat, de a tanárokat és a szülőket is beoltják, ha kérik. Az osztrák fővárosban a 12-15 éves korosztály 30 százaléka, a 16-19 éveseknek pedig 50 százaléka kapta meg eddig legalább az első koronavírus elleni oltását. 

A pozitív koronavírus-tesztekkel és a karanténnal kapcsolatban Wiederkehr elmondta: „Az a lényeg, hogy a gargalizálós PCR-tesztek segítségével gyorsan azonosítani tudjuk a fertőzötteket és meg tudjuk szakítani a fertőzési láncot. Az elkövetkező hetekben is erre koncentrálunk majd, hogy nyitva maradhassanak az iskolák!”

Bécsi iskolakezdés: rendszeres tesztelés vagy maszk

Szeptember 6-án 240.000 gyerek számára kezdődött meg az iskola Bécsben. Az intézményekbe való belépés rendszeres teszteléshez, vagy maszkhordáshoz kötött. Aki egyikre sem hajlandó, nem járhat iskolába és az otthoni tanuláshoz sem kap segítséget. Az első három hétben az úgynevezett „biztonsági szakasz” van érvényben.

Az osztrák fővárosban is megkezdődött az újabb rendhagyó iskolai tanév. Az iskolába való belépéshez kötelező a gyerekek rendszeres koronavírus elleni tesztelése, aminek viszont nem minden szülő örül. A teszteket maszkviseléssel lehet kiváltani, amelyet órán is hordani kell. Amelyik család egyiket sem szeretné, ott tájékoztatják a szülőket a következményekről: a gyerek nem járhat iskolába, ráadásul nem kap oktatási anyagot és segítséget sem az otthoni tanuláshoz; erről magának kell gondoskodnia. Az előző tanévben 5.000 gyerek tanult így otthonról. A szabályok alól a tanárok sem képeznek kivételt; aki nem teszteli magát, vagy nem hord maszkot, nem taníthat tovább, hosszútávú vonakodás esetén pedig szolgálati jogviszonyát is felfüggesztik. Négy tanár járt így az előző iskolaévben. Szülők és külsős dolgozók csak oltva, tesztelve, vagy a koronavírusból való felgyógyulásukat igazoló dokumentummal léphetnek be az iskola területére. 

Az iskolákban a tanév első három hetében az úgynevezett „biztonsági szakasz” van érvényben. Ezalatt minden gyereket heti háromszor tesztelni kell – függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva. Ez heti egyszer, ötödiktől pedig heti kétszer PCR-teszt kell, hogy legyen. A tesztelés történhet iskolán kívül, például otthoni gargalizálós teszttel, gyógyszertárban, vagy tesztutcában is. PCR-tesztet az iskolákban hétfőn és szerdán végeznek, a közbenső időben orrból vett mintán alapuló gyorstesztet lehet csináltatni. A PCR 72 órán keresztül érvényes (iskolán kívül 12 év felett az érvényességi idő már csak 24 óra), az antigén gyorsteszt pedig 24 óráig. Hogy a bizonsági szakasz után milyen szabályok lesznek érvényben, az akkori kockázati szint dönti majd el. Bécsben arra készülnek, hogy a jelenlegi szabályokat továbbra is fenn kell majd tartani. 

A bizonsági szakaszban a tesztelés mellett kötelező maszkot viselni a tantermen kívül. Az erre vonatkozó szabályokat ezután szintén a mindenkori járványhelyzet függvényében alkotják meg. Ha a kockázat alacsony lesz, nem kell majd maszkot hordani, rossz járványügyi mutatók mellett viszont osztálytermen belül is kötelező lesz a maszk, ráadásul a 14 év felettieknek FFP2-est kell hordaniuk. Az oltás megléte itt sem mérvadó. 

Az iskolai zenei- és sportfoglalkozásokat jelenleg meg lehet tartani, de közepes kockázati helyzet mellett az ének- és fúvóspróbákat lehetőség szerint szabadtéri helyszínre kell áthelyezni. Amennyiben ez nem lehetséges, olyan teremben kell lenni, ahol be lehet tartani a két méter távolságot. Sport esetében ez egy méter kell, hogy legyen. Ha a járványhelyzet magas kockázatú lenne, már csakis szabadban lehet majd fúvós hangszereken játszani, az egyéb szabadidős foglalkozások, például könyvklubok pedig elmaradnak.

Átlagosan 149 eurót költenek a tanévkezdésre a bécsi családok

Az osztrák fővárosban mintegy 240 ezer diák számára kezdődik meg a tanév 2021. szeptember 6-án. A napokban minden harmadik család vásárol iskolaszereket, átlagosan 149 euró értékben. A bécsi boltosok 81 millió eurós forgalmat remélnek a tanévkezdéstől.

A Bécsi Gazdasági Kamara idén is elkészítette a bécsi családok tanévkezdéssel kapcsolatos kiadásairól szóló felmérését. Eszerint az iskolakezdés minden harmadik családot érint az osztrák fővárosban. A bécsiek jelentős része – a megkérdezettek 70 százaléka – papír- és írószerboltban vásárol be iskolaszerekből, kizárólag interneten mindössze 3 százalékuk szerzi be a tanévkezdéshez szükséges dolgokat. 

A bevásárlólista élén 80 százalékkal az írószerek állnak, amit a jegyzettömbök és írólapok követnek 76 százalékkal. Füzeteket a megkérdezettek 69 százaléka, irattartó mappákat 56 százalékuk, festéshez és barkácsoláshoz szükséges eszközöket pedig 37 százalékuk vásárol. A felmérésben résztvevők 16 százaléka iskolatáskát, 30 százalékuk pedig ruhaneműt és váltócipőt is vásárol a gyereknek az új tanévre. A megkérdezettek egy tizede laptopba is beruház. 

A felmérés szerint a bécsiek átlagosan 149 eurót költenek a tanévkezdésre, a bevételnek főleg a szakboltok örülhetnek majd. A megkérdezettek azért itt vásárolnak szívesen, mert a kiválasztott árut megnézhetik, azonnal hazavihetik és ha szükséges, tanácsot is kapnak az eladóktól. Ráadásul a szaküzletek speciális termékeket is kínálnak – például szuperkemény vagy szuperpuha ceruzát, körzőhöz alkatrészt, vagy új kést a ceruzahegyezőbe. Az is vonzó a vásárlók számára, hogy az itt kapható dolgok nem tucatáruk, hanem rendszerint minőségi termékek, amelyeknek sokkal hosszabb az élettartama. A megkérdezettek 48 százaléka egyébként az ár, 42 százaléka pedig a minőség alapján dönt. 10 százalékuk számára a környezettudatosság is fontos szempont. 

A papír- és írószerboltok számára ez az év egyik legfontosabb időszaka. Ilyenkor termelik ki ugyanis az éves forgalmuk körülbelül felét. Idén várhatóan 81 millió eurós forgalmat jelent majd a tanévkezdés a bécsi kereskedők számára.