A divatbemutatót azonban nem az utcán, vagy a városban láttuk, hanem a hotel tartotta. És hogy kerültünk oda? Kata nem tud nemet mondani, Anita szép, mint egy modell, és szükség volt menedzserre na meg sajtósra is – olvasható az Álom-munka címû blogban.
A szálloda vasárnap este a saját ruhakollekciójából divatbemutatót tart a vendégek részére a bár és a Caminhalle területén.
Míg a csajok a vörös szőnyegen, meg az asztalok között vonultak, addig mi a bárpultnál iszogattuk el a szereplésért kapott tiszteletdíjukat. Embernek öltözve, a vendégek közé vegyülve. Senki nem tudta rajtunk kívül, hogy azért olyan szépek az üvegfelületek, mert mi pucoljuk rendszeresen, vagy azért nincs a szőnyegeken egy folt sem, mert minden reggel nekünk kell porszívózni, vagy takarítani. Sőt, arról sem lehetett fogalma a mellettünk ülőknek, hogy előtte pár órával talán én hajtogattam össze a pizsamáját, vagy húztam le helyette a wc-t.
Egy órára Hamupipőkéből Princessinnek öltöztünk, és figyeltem, mi zajlik a pályán.
Hogy a magát olyan nagymenőnek gondoló főpincér sem tökéletes, hogy a vendég előtt hadonászik, miközben tálal, és hogy a szervizesek munkája sokkal nehezebb a miénknél. Folyamatos rohangálás a vendégek között, hozzák-viszik az ételeket, italokat, szedik az asztalokat és újraterítenek, már este tíz óra van, és ők még javában dolgoznak. Mi meg ötkor befejezzük.
Egy dolog mûködik nagyon jól, az pedig a vendégek ámulatba ejtése, és a gondoskodó figyelem. A mai napig a tulajdonos házaspár köszönti a vasárnapi turnusváltáskor a vendégeket, ők is beállnak szülinapi dalocskát énekelni a tûzijátékos tortához az ünnepelt asztalához, és ők konferálják fel a mûsorokat is. A jelenlétük, a vendégekkel való foglalkozásuk a tökéletesen felépített imidzsük része, és senki nem hinné el ez alapján, hogy a háttérben néha bizony elég kuszán bánnak az alkalmazottakkal. Kifelé minden szép, kifelé mindig a legjobb arcukat mutatják.
A teljes bejegyzés itt olvasható.
