Szerdán nyitott és vasárnap zár az Inform, amely ma gyakorlatilag a a térség egyetlen közönségvására. A kiállításon mindössze egyetlen vasi vállalkozót találtunk, de a megyéből évről évre sokan kilátogatnak a minden évben augusztus végi rendezvényre.
Az oberwarti vásárvárosban évtizedek óta megrendezik az Informot, amely ma már Burgenland egyetlen közönségvására. A vásárok lassan kikoptak mellőle a határ túlró és innenső oldaláról egyaránt, az Inform azonban túlélte a gazdasági válságot, népszerûsége töretlen ma is. Az utóbbi években átlagosan mintegy 300 kiállító – köztük magyarok is – felkeresik a vásárvárost. Megtudtuk azt is, hogy tavaly összesen 21 ezer 700 látogatója volt a vásárnak, és idén is körülbelül ennyi emberre számítanak a vásár öt napján. Az Inform szerdán nyitott és vasárnap naponta tíz órától este hat óráig várja a látogatókat – köztük magyarokat is, elsősorban vas megyéből és Szombathelyről.
Az Inform igazi közönségvásár, amelyen a legkülönbözőbb fogyasztási javakból, és szolgáltatásokból kaphatunk ízelítőt, és lévé vidéki vásár, külön pavilont kaptak a haszonállatok – talán ez a leglátványosabb része a vásárnak –, a vadászat, horgászat is. A szabad területen mezőgazdasági gépek, gépjármûvek, kerti szerszámok láthatók, A vásárhoz egy kisebb vigalmi negyed is csatlakozik, igazi vídámparkkal, éttermekkel, amelyek külön látogathatók. Itt esténként zene szól, megtelnek a sátrak szórakozni vágyókkal – ez a része a vásárnak nem hat órakor, hanem sokkal később zár.
Magyarországról érkezett kiállítókkal is találkozni az Informon – ha idén kicsit kevesebbel is, mint a korábbi években.