Romániai bauMax-egység: idén Magyarországról is kivonul a cég
Michael Hürter, a Baumax igazgatótanácsának elnöke a közlemény szerint elmondta: “mindig is azt vallottuk, hogy maradni akarunk Magyarországon. A nehéz gazdasági körülmények miatt azonban minden erőnket a másik három országra kell összpontosítanunk és Magyarországtól el kell búcsúznunk.”
A tájékoztatás szerint a vállalat teljes figyelmével az ausztriai, a cseh és a szlovák piacra kíván koncentrálni, és ezeket az országokat akarja új értékesítési koncepcióra átállítani. A közlemény szerint a Baumax 2014 októberében bemutatott egy új értékesítési koncepciót, amelyre 2015 őszén átállnak az osztrák, cseh és szlovák áruházak.
Annak érdekében, hogy a vállalat ezt a célt mielőbb és a folyamatban lévő restrukturálással párhuzamosan meg tudja valósítani, minden erőforrását összpontosítania kell – írja a Baumax.
A Baumax AG kommunikációs munkatársa az MTI érdeklődésére közölte: a Baumax Magyarország Zrt. 788 alkalmazottat foglalkoztat. A cég gazdasági adatairól és a munkavállalókat érintő további lépésekről nem közölt konkrétumokat.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Baumax ígérete szerint minden jogi lépést és intézkedést betart, és ezzel kapcsolatosan a következő napokban felveszi a kapcsolatot a KASZ vezetőségével. Buday Pálné, a KASZ alelnöke elmondta: mivel korábban is volt szó az áruházlánc kivonulásáról, a szakszervezet már több alkalommal megkereste a Baumaxot, azonban egyéb elfoglaltságra hivatkozva nem ültek le velük egyeztetni.
A Baumax Magyarország Zrt. a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a 2014-es évet 23,1 milliárd forint árbevétel mellett 3,2 milliárd forint veszteséggel zárta, míg 2013-ban 22,8 milliárd forint volt a bevétele, szintén 3,2 milliárd forint veszteség mellett.
Jönnek az XXXLutz-áruházak
A szerdán aláírt szerződés szerint 12 áruházat és 6 további Baumax-telephelyet vásárolt meg az XXXLutz – tudta meg a Pénzcentrum Simonyi Andrástól, a Möbelix ügyvezető igazgatójától.
A következő hónapokban folytatódik az az intenzív elemző-előkészítő munka amelynek eredménye alapján konkrét döntéseket fognak arról hozni, hogy a megvásárolt ingatlanokat milyen módon hasznosítják majd.
Az biztos, hogy új áruházakat egyelőre nem építenek – a nagyobb alapterületû áruházak építését szabályozó plázastop ezt gyakorlatilag lehetetlenné teszi (a Baumax-áruházak felvásárlásától függetlenül egyébként hamarosan nyílik egy új Möbelix Budapest XI. kerületében).
A bauMax
A bauMax egy családi vállakozás, amely a tevékenységét 37 évvel ezelőtt Ausztriában indította, olvasható a cég magyar nyelvû oldalán.
Jelenleg 6 országban van jelen az áruházlánc. Ausztria mellett Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban. Jelenleg 127 bauMax áruházat üzemeltet 65-öt Ausztriában, 24-et Csehországban, 14-et Szlovákiában, hármat Szlovéniában, hetet Horvátországban.
A bauMax összesen közel 7000 dolgozót foglalkoztat.
A bauMax ismertsége Közép-Európában 90{c707f9e70e4104aaeec55e6d6572352321f906e76faac2d88c7692cc3766a679}-os.
A bauMax piaci részesedése Ausztriában 26{c707f9e70e4104aaeec55e6d6572352321f906e76faac2d88c7692cc3766a679}-os.
A bauMax történet 37 éve kezdődött:
1976 Az első bauMax áruház megnyitója
1983 Piacvezető Ausztriában
1989 Terjeszkedés Közép- és Kelet-Európa felé
1992 Magyarországi és csehországi piacra lépés
1994 Szolvákiai piacra lépés
1995 Nyitás Szlovéniában
1996 Mega-bauMax létrejötte Ausztriában
2000 Horvátországi piacra lépés
2003 bauMax best in class: Az új barkácsgeneráció fejlődése – 4 világ koncepció
2005 A bauMax Európa 10 legjobb munkaadójának egyike
2006 Romániai piacra lépés.
2008 Bulgáriai piacra lépés.
Európa egyik legjobb munkaadója cím megszerzése.
2010 Törökországi piacra lépés.
A bauMax kintüntetést szerez, mint Ausztria legjobb családi vállalkozása.
2012 A bauMax 35 éves évforulóját ünnepli.
2014 Webshop elindulás
bauMax Románia eladása az Adeo-nak
bauMax Bulgária eladása a Haedus-nak
Új értékesítési koncepció bemutatása bauMax Tulln-ban