Vendéglátás: bezárási hullámot hozhatnak a magas energiaköltségek Ausztriában

Ahogy Magyarországon is, úgy Ausztriában is megtizedelhetik a vendéglátóhelyeket a magas energiaköltségek, erről beszélt a Krone TV műsorában Mario Pulker, az Osztrák Gazdasági Kamara (WKO) vendéglátási szekciójának vezetője.

Pulker egyebek mellett azt mondta, hogy a központi támogatás ellenére a magas villamosenergia- és gázköltségeket nem tudják az osztrák vendéglátósok kitermelni. Most a támogatás második körére várnak a vállalkozók, közben pedig rengeteg a fizetnivaló és az energiaszolgáltatókkal is szerződéseket kell kötni. Az energiaárak legalább a kétszeresükre nőttek, emiatt már nehéz gazdaságosan működtetni a vendéglátóhelyeket. Az árakat ugyanis nem lehet olyan mértékben emelni, hogy a megnövekedett kiadásokat fedezzék. Pulker szerint komoly aggályok vannak a szektorban azzal kapcsolatban, hogyan tudnak a helyek idén működni. „Ha semmi sem változik, akkor az idén az iparágban a valaha látott legnagyobb mértékű bezárási hullámra lehet számítani – mondta.

Különösen a vidéki étteremek, vendéglők vannak veszélyben: a falvakban található helyeket már nem lehet nyereségesen üzemeltetni. Előfordul, hogy néhány vállalkozásnak a számlák és a bérek kifizetése mindössze 500-900 eurója marad havonta. „Érthető, hogy a fiatalok nem akarnak ennyiért dolgozni, mondta Pulker” Sok település pedig könnyen alvófaluvá változna, hiszen a vendéglátóhelyek adnak otthon a különböző társadalmi eseményeknek. Pulker szerint ha a trend folytatódik, akkor nem maradnak fogadók, éttermek vidéken. A közösség pedig csak akkor eszmél rá hogy mit veszített, amikor a vendéglős már bezárt, fogalmazott Pulker.

A foglalkoztatottak maga száma ellenére az ágazatban a munkaerőhiány is problémát jelent. A szabadidő manapság egyre fontosabbá vált az emberek számára. Ez a vendéglátóipar foglalkoztatási formáiban is érzékelhető. A részmunkaidő virágzik, sokan már nem akarnak teljes munkaidőben dolgozni – ez a koronavírus-járvány egyik hatása,. A baby boomer-nek nevezett korosztályok tagjai (1946 és 1964 között születettek) fokozatosan nyugdíjba vonulnak, a helyettük a munkaerőpiacra belépő fiatalok száma pedig sokkal alacsonyabb. Pulker azt mondta, mindenezek hatásai együttesen jókora bunkóként találja telibe a szektort.

Sok vendéglátóhely úgy módosítja étlapját vagy nyitvatartási idejét, hogy megbirkózzon a helyzettel. Pulker szerint a társadalom változik: a munkáltatók helyett a munkavállalóknak van piaca, így minden dolgozóval intenzíven kell foglalkozni, a vállalkozóknak pedig alkalmazkodniuk kell az új helyzethez és új megoldásokat kell keresniük.

A szekcióvezető szavait erősíti a BVZ által megírt eset: bezárt a burgenlandi Punitz (Pónic) reptéren 2018-ban megnyílt hely, a Hangar One. Markus Radosztics, a hely tulajdonosa a lapnak azt mondta, sem a nyitást, sem a bezárást nem bánta meg. Jó időket éltünk, egészen a koronavírus-járvány kezdetéig, utána nehezebb lett, foglalta össze a négy évet az üzemeltető. Megváltoztak a vendégek szokásai és a személyezettel is egyre nehezebb lett. Ennek okai között említette, hogy az állami szektor olyan béreket fizetett, amelyekkel a vállalkozók nem tudtak versenyezni. Sem a koronavírus-segély, sem pedig az idén nyáron, a reptéren megrendezett ejtőernyős világbajnokság nem segített a helynek. Az utóbbiról elmaradtak a vendégek, a sportolóknak pedig nem volt esélyük a Hangar One-ban fogyasztani. Nem épült meg a beígért kerékpárút sem, ami turistákat hozott volna az étterembe. Végül a tulajdonos akkor döntött a bezárás mellett, amikor megérkeztek a havi 4000 eurós áramszámlák – a vállalkozó csődöt jelentett.

A hely 2018-as reklámfilmje:

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük