Vonatbaleset Bajorországban halálos áldozatokkal: osztrák mentők is segítenek (videóval)

 

 

A baleset Bad Aiblingnél történt Fotó: Twitter

 

A Spiegel úgy tudja, hogy a vonatoknak egy állomáson kellett volna elkerülniük egymást az egyébként egy nyomtávú pályán. A portál szerint azonban az egyik forgalmi szolgálattevő kikapcsolta az automata biztosítóberendezést, emiatt kerülhetett egymással szemben a két vonat a vasút pályán, ahol 100 kilométer a legnagyobb megengedett sebesség. A kanyar miatt a két vonatvezető nem is láthatta a másik szerelvényt.

 

Kedd esti információk: A fekete dobozok elemzése tárhatja fel a bajorországi vonatszerencsétlenség okát

Csak a fekete dobozok adatainak elemzésével lehet megállapítani a Bajorországban kedden történt vonatszerencsétlenség okát, a három berendezés közül kettőt kiemeltek a roncsok közül, a harmadikat még keresik – hangzott el a legújabb adatok szerint tíz halálos áldozatot követelő balesetről a helyszín közelében fekvő Bad Aiblingban tartott sajtótájékoztatón.

A hatóságok kedd délutáni adatai szerint nagyjából 150-en tartózkodtak a Meridian vasúttársaság két szerelvényén, amelyek frontálisan ütköztek egymásnak. A reggel 6 óra 45 perc körül történt balesetben 108 ember megsérült, 18-an súlyosan. 

   

A nap folyamán az egyik sérült meghalt kórházban, így tízre emelkedett a vonatkatasztrófa halálos áldozatainak száma – közölte a felső-bajorországi rendőrség. Egy embert még keresnek az egyik szerelvény roncsai között. “Kevés remény van arra, hogy élve ki tudjuk emelni” – mondta egy rendőrségi szóvivő.

   

A baleset Münchentől mintegy 40 kilométerre délkeletre történt a Holzkirchen-Rosenheim egyvágányos vasútvonal egy éles kanyarulatában, erdős területen. A vonatvezetők így valószínűleg közvetlenül az ütközés előtt látták meg a velük szemben közlekedő szerelvényt, nem maradt idő fékezésre és a két személyszállító vonat “nagyon nagy sebességgel” rohant egymásba – mondta Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter.

   

Kiemelte, hogy a szakaszon volt olyan berendezés – PZB 90 típusú, úgynevezett pontszerű vonatbefolyásoló rendszer -, amely az ilyen helyzetek elkerülését szolgálja.

   

Hangsúlyozta: nem szabad találgatni, hogy technikai hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet, hanem meg kell várni a fekete dobozok adatainak elemzését.

   

A miniszter a német vasúti közlekedés egyik legsúlyosabb balesetének nevezte az esetet, és Angela Merkel kancellár, illetve Horst Seehofer bajor miniszterelnök nevében kifejezte részvétét az áldozatok és sérültek hozzátartozói után. 

   

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter hozzátette, hogy mindkét vonat menetrend szerint indult el, és a közeli Kolbermoorban kellett volna kikerülniük egymást. Egyebek között hozzátette, hogy csaknem 500 mentő, rendőr, katasztrófavédelmi szakember és számos szervezet önkéntese vett részt a mentésben. A Mangfall folyó mellett fekvő baleseti helyszín rendkívül nehezen megközelíthető, így hegyi-, légi- és vízi mentőket is mozgósítani kellett – mondta Joachim Herrmann.

   

A vonatokon többnyire munkába tartó ingázók utazhattak, gyerekek a farsangi iskolai szünet miatt valószínűleg nem voltak közöttük. Ugyancsak a szünet miatt a vonatokon kevesebben utaztak, mint egy átlagos munkanapon.

   

A felső-bajorországi rendőrség külön telefonvonalat létesített az áldozatok és sérültek hozzátartozóinak. Számos farsangi és hamvazószerdai nyilvános rendezvényt lemondtak. A tartományt kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) sem tartja meg hagyományos hamvazószerdai politikai gyűléseit.

   

Angela Merkel és Horst Seehofer személyesen is kifejezte részvétét. A kancellár berlini nyilatkozatában kiemelte, hogy lesújtotta a szerencsétlenség híre, mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek és hálás a mentésben részt vevő emberek fáradhatatlan munkájáért. A bajor miniszterelnök Münchenben tett nyilatkozatában egész Németországot megrázó tragédiának nevezte a történteket.

   

A Bad Aibling-i a legsúlyosabb vonatbaleset Bajorországban 1975. június 8. óta, amikor Warngaunál összeütközött két gyorsvonat. A katasztrófában 41 ember halt meg. Németország egészét tekintve legutóbb 2011. január 29-én történt a keddihez foghatósan súlyos vonatszerencsétlenség, akkor a Magdeburg melletti Hordorfnál egy személyszállító vonat tehervonattal ütközött, tízen meghaltak, 23 ember megsérült. Az eddigi legnagyobb németországi vonatszerencsétlenség 1998. június 3-án történt az alsó-szászországi Eschedénél, ahol kisiklott egy nagysebességű távolsági személyszállító vonat (ICE), a balesetben 101 ember meghalt és 88 súlyosan megsérült. (MTI)

 

Szijjártó: egyelőre nincs hír magyar érintettről

A külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint egyelőre nincs információ magyar érintettről a kedd reggeli németországi vonatbalesetben, a müncheni főkonzulátus folyamatosan kapcsolatban áll a német hatóságokkal.

   

Szijjártó Péter egy más témában tartott sajtótájékoztatón a legutóbbi hírek szerint kilenc halálos áldozatot követelő baleset kapcsán elmondta: utasította a müncheni főkonzulátust, hogy lépjen kapcsolatba az illetékes német szervekkel. A mentési munkálatok jelenleg is zajlanak, és egyelőre nincs hír magyar érintettről, de ennek lehetőségét nem lehet kizárni – magyarázta.

   

A tárcavezető hangsúlyozta: folyamatosan kapcsolatban állnak a hatóságokkal és a minisztérium honlapján közzétették a főkonzulátus elérhetőségét.

   

A konzuli szolgálat honlapján megjelent tájékoztatásban emlékeztettek: kedd reggel a németországi Holzkirchen-Rosenheim vasútvonalon két vonat ütközött össze Bad Aiblingnál. A mentési munkálatok nagy erőkkel folynak. A hatóságok jelenleg minden erejüket a sérültek kimentésére és ellátására fordítják, csak ezután tudják megállapítani az elhunytak, sérültek személyazonosságát.

   

A bajor rendőrség és a vonattársaság (Meridian) az érdeklődőknek két hotline vonalat létesített, ahol rögzítik a keresett és a kereső személy adatait: ezek a 00-49-395/43084390 és a 00-49-8031/2003180 számok.

   

A magyar sérültek vagy halálos áldozatok kilétéről a müncheni főkonzulátusnál érdeklődők megkereséseit rögzítik, de választ adni csak a német hatóságok érdemi tájékoztatása alapján, a mentési munkák befejezése után lesz lehetőségük.  A müncheni főkonzulátus telefonos elérhetőségei: 00-49-89-962280-210 és 00-49-178-5486-416.

 

Déli információk: a súlyos balesetben kilencen meghaltak és nagyjából 150-en megsebesültek

A baleset a Holzkirchen-Rosenheim vasútvonalon történt, Bad Aiblingnál. A Meridian vasúttársaság szerelvényei egyelőre ismeretlen okból ütköztek össze frontálisan az egyvágányos vonalon. Az egyik vonat kisiklott, és több kocsija felborult. 

   

A Bayerische Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati műsorszolgáltató társaság jelentése szerint 55-en súlyosan, nagyjából százan könnyebben megsérültek.  A BR szerint a reggel 7 óra körül történt baleset túlélőit nagyjából 12 órára elszállították a helyszínről, és röviddel dél után megkezdték a 9. holttest kiemelését a roncsok közül. A mentés lassan haladt, mert a Mangfall folyó mellett fekvő baleseti helyszín nehezen megközelíthető, a sérültek többségét csak mentőhelikopterrel lehetett elszállítani.

   

A vonatokon többnyire munkába tartó ingázók utazhattak, gyerekek a farsangi iskolai szünet miatt valószínűleg nem voltak közöttük. Ugyancsak a szünet miatt a vonatokon valószínűleg kevesebben utaztak, mint egy átlagos munkanapon.

   

Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter és Joachim Herrmann bajor belügyminiszter délben felkereste a baleset helyszínét. Alexander Dobrindt röviddel a szemle előtt tett sajtónyilatkozatában szörnyű katasztrófának nevezte a történteket, és a szövetségi kormány nevében kifejezte együttérzését az áldozatok és a sebesültek hozzátartozóinak. Elmondta: a soron következő vizsgálatoknak kell majd megállapítaniuk, hogy technikai hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet.

   

A felső-bajorországi rendőrség külön telefonvonalat létesített az áldozatok és sérültek hozzátartozóinak. A mentési munkálatok vezetői a szövetségi közlekedési miniszterrel és a tartományi belügyminiszterrel együtt délután sajtótájékoztatót tartanak.

 

Nyolcan haltak meg, sok a sérült

 

Egymásba rohant két személyszállító vonat kedd reggel Bajorországban, a súlyos balesetben a tartományi belügyminiszter délelőtti közlése szerint nyolcan meghaltak.

Joachim Herrmann elmondta, hogy legkevesebb ötvenen megsérültek, többen súlyosan, és nem lehet kizárni, hogy a roncsok alatt további áldozatok vannak – jelentette a Bayerische Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati műsorszolgáltató társaság. A BR szerint nagyjából 15-en életveszélyben vannak, a súlyos sérültek száma 45-re tehető, és további mintegy 90 ember könnyebb sérüléseket szenvedett.

   

A baleset a Holzkirchen-Rosenheim vasútvonalon történt, Bad Aiblingnál. A Meridian vasúttársaság szerelvényei egyelőre ismeretlen okból ütköztek össze frontálisan az egyvágányos vonalon. A BR és helyi hírportálok jelentései szerint az egyik vonat kisiklott, és több kocsija felborult. A mentés lassan halad, mert a Mangfall folyó mellett fekvő baleseti helyszín nehezen megközelíthető.

Bad Aibling-i a legsúlyosabb vonatbaleset Bajorországban 1975. június 8. óta, amikor Warngaunál összeütközött két gyorsvonat. A katasztrófában 41 ember halt meg.

 

 

Korábban írtuk:

 

 A baleset a Holzkirchen-Rosenheim vasútvonalon történt, Bad Aiblingnál. A Meridian vasúttársaság szerelvényei egyelőre ismeretlen okból ütköztek össze frontálisan az egyvágányos vonalon.

A vonatokon többnyire munkába tartó ingázók utazhattak, gyerekek a farsangi iskolai szünet miatt valószínűleg nem voltak közöttük. A Bayerische Rundfunk bajor tartományi közszolgálati műsorszolgáltató társaság és a helyi hírportálok jelentései szerint a személyszállító vonatok több kocsija kisiklott és felborult. 

   

A halálos áldozatok száma bizonytalan, a szövetségi rendőrség szerint négyen vesztették életüket a balesetben, több médium viszont nyolc halottról ír. A helyzet egyebek között azért nehezen áttekinthető, mert a mentési munkálatokban több szervezet vesz részt, köztük osztrák mentők is. 

   

A felső-bajorországi rendőrség külön telefonvonalat létesített az áldozatok és sérültek hozzátartozóinak, és délben sajtótájékoztatón ismerteti a balesetről feltárt adatokat. (MTI)

A Regionalbahn blog beszámolója a balesetről.

 

 

 

 

 

 

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük